Belföld

Meghalt Rácz Károly professzor

Életének 67. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnöke - közölte az intézmény az MTI-vel közleményben.

Rácz Károlyt – II. számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanárát, korábbi igazgatóját a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti.

Széleskörű alapossággal ismert sok belgyógyászati területet, igazi belgyógyászati polihisztor volt, mindazonáltal érdeklődési körének középpontjában az endokrinológia állt.

A hazai klinikai endokrinológia fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, fáradtságot nem ismerő munkával a klinikán elindította a molekuláris genetikai diagnosztikát.

Úttörő szerepe volt a neuroendokrin daganatos betegek izotópkezelésének megszervezésében, amelynek keretében már több, mint 100 beteget küldhettünk ki külföldre – írta Rácz Károlyra emlékezve Igaz Péter, II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója az intézmény honlapján.

A professzor tudományos elismertségét fémjelzi, hogy 2009 és 2015 között a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke volt, és e mellett 2013-2015-ig az Országos Doktori Tanács társelnökévé is megválasztották. Rácz Károly a Magyar Belgyógyász Társaság és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság elnökeként a hazai belgyógyászati és endokrinológiai tudományos élet meghatározó személyisége volt.

Több száz idegen és magyar nyelvű közlemény szerzője volt, Montreálban és Párizsban vezető tudományos műhelyekben végzett kutatómunkát.

Rácz Károly 1987-ben kandidátus, tíz évvel később pedig az orvostudományok doktora címet nyerte el. 2015-től az OTKA Klinikai Orvostudományok zsűri elnökeként is tevékenykedett. 2005-től 2010-ig az Orvosi Hetilap főszerkesztő-helyettese, majd 2010-től az Orvosi Hetilap főszerkesztője.

Rácz Károly professzort 2002-ben Pro Sanitate, 2010-ben Batthyány-Strattman, 2014-ben pedig Semmelweis-díjjal tüntették ki – olvasható az egyetem honlapján. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik