Belföld

Minden eddiginél erősebb kerítés épült a határon

Bakondi György az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában közölte, hogy a 2015-ben elkészült határvédelmi kerítést elektronikai eszközökkel erősítették meg, továbbá megépült egy úgynevezett manőverút, amely minden körülmények között járható lesz a járművekkel, illetve kísérleti szakaszon megépült egy második kerítésrendszer, amely az eddigieknél erősebb.

Elkészült a Magyar Honvédség kelebiai határvédelmi bázisa, és várhatóan tavaszig befejeződik a bácsalmási, a madarasi és a herszegszántói létesítmény kialakítása is. A négy, egyenként 150 ember elhelyezésére és pihenésére szolgáló tábor kiépítését tavaly ősszel kezdték meg Kelebián, Bácsalmáson, Madarason és Hercegszántón.

Az utóbbi három helyen a bázis várhatóan tavaszra készül el, és ha szükséges, a konténerekre egy emeletet rá lehet építeni, így a hatszáz férőhely bármikor a duplájára növelhető

– fogalmazott a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György elmondta, 2015 óta folyamatos a migrációs nyomás az államhatáron, és folyamatosan keresik a megoldást, hogy az élő erős őrizetet hogyan lehetne csökkenteni a technikai biztosítás erősítésével.

Kedden megírtuk, a kormány döntött a menekültek szabad mozgásának korlátozásáról.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik