Belföld

Visszavonta a DK a kínos aláírásgyűjtést

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 01. 25. 19:57

A Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezésére szerveztek rá, értelmetlenül.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc pártja alaposan beleköpött a budapesti olimpiáról népszavazást kezdeményező, és ehhez aláírást gyűjtő Momentum Mozgalom levesébe. A Demokratikus Koalíció ugyanis indított egy internetes aláírásgyűjtést azzal a kérdéssel, hogy

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?

A gond csak az, hogy ennek az égvilágon semmi értelme nincs azon kívül, hogy az aláírók felhatalmazást adnak a DK-nak, hogy a megadott személyes adataikat nyilvántartásba vegyék, népszavazás pláne nem lesz belőle, akik viszont „aláírnak” az interneten, azt hihetik, hogy más dolguk már nincs a népszavazás kiírása érdekében. Arra csak később, már a kritikák hatására kérte meg a DK a követőit, hogy akinek van budapesti lakcíme, az a Momentum aláírásgyűjtő íveit is írja alá az utcán.

Miután felmerült, hogy a párt a saját pecsenyéjét sütögeti a népszavazási kezdeményezés rovására, a DK közleményt adott ki. Ebben az áll:

A mai napon a médiában több olyan visszajelzést kaptunk, hogy akciónk félreértésekre adhat okot, összekeverhető a civilek kezdeményezésével.

Hozzáteszik: az akciójuk célja az volt, hogy a vidéki lakosság figyelmét is felhívják az olimpia kockázataira, ők ugyanis, mivel budapesti népszavazásról van szó, nem írhatják alá a népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íveit, miközben az ő adóforintjaikat is felhasználnák.

A Momentum egyébként azért kezdeményezett fővárosi népszavazást, mert korábban Erdélyi Katalin újságíró országos népszavazásra vonatkozó kezdeményezését a Kúria elutasította.

A DK most azt közölte: a párt „ezúttal sem önmagát, hanem az ügyet tartja elsődlegesnek”, ezért

a mai nappal visszavonja saját akcióját.

Egyben arra kérték budapesti szimpatizánsaikat, hogy írják alá a civil kezdeményezést.

A Fővárosi Közgyűlésben egyébként szerdán szavaztak arról, hogy visszavonja-e a főváros az olimpiai pályázatot. Erre más ellenzéki politikusok mellett a DK-s Hajdu László is nemmel voksolt, majd kiadott egy közleményt, amelyben az áll: „az egyik, helyszínen kiosztott módosító indítványra tévedésből szavaztam nemmel”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.