Belföld

Nem tudni, hogy jövőre is kapnak-e Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

Tuzson Bence szerint ellenzéki kreálmányok a kormányoldallal szemben felmerült korrupciós vádak.

Orbán Viktor a héten rendezett uniós csúcson vétót emel a menedékkérők betelepítésével szemben – ezt a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mondta a Magyar Időknek. Tuzson Bence úgy fogalmazott: „a népszavazás után nincs más utunk”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ennek ellenére is végig lehet vinni a döntést – ha a migrációs kérdést belbiztonsági kérdésként fogalmazzák meg, az Európai Bizottság a belügyminiszterek tanácsa elé viheti, ahol 50 százalékkal elfogadhatják.

Arra a kérdésre, hogy az alaptörvény-módosítás elfogadása érdekében miért nem engedtek, és szüntették meg a letelepedési kötvényt, Tuzson azt mondta, „Magyarország jövője nem lehet politikai alkudozás tárgya”, és csak remélni tudják, hogy egyszer kiderül, a Jobbik „milyen érdekből” nem akarja támogatni a módosítást.

Szerinte a letelepedési kötvénnyel kapcsolatos döntés az ország finanszírozásáról szól, külföldi befektetők több mint 300 milliárd forinttal finanszírozták így hazánkat. „Most azt kell áttekinteni, szükségünk van-e erre a finanszírozási módszerre” – jelentette ki, hozzátéve, hogy néhány héten belül a gazdasági miniszter leteszi az asztalra az ország finanszírozására vonatkozó csomagot.

Tuzson szerint a kormány munkájával szembeni korrupciós vádak „ellenzéki kreálmányok”, azt mondta, az ellenzék az, amely „a mai napig tele van korrupciós ügyekkel”. Úgy vélekedett, ezeknek az ügyeknek az a céljuk, hogy hiteltelenítsék azokat, akiknek „nagy szerepük van abban, hogy az ország erősödik”. Ha valakiről kiderül, hogy korrupt, nincs helye a kormányoldalon – jelentette ki.

Arra a kérdésre nem válaszolt konkrétan, hogy kapnak-e jövőre is a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt. „Idén az ország teljesítménye megengedte a pluszjuttatást, egyelőre erről van döntés” – mondta. Kitért arra is, hogy tavasszal döntenek arról, kit jelölnek köztársasági elnöknek Áder János mandátumának lejártával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik