Belföld

Nem a szabályszegő, a társasház fizeti a durva bírságot

lakastuz(210x140).jpg (Array)
lakastuz(210x140).jpg (Array)
A karácsonyi lakástűzre is kiterjed a biztosítás, de a súlyos gondatlanság kizáró ok lehet.

Mint korábban megírtuk, még mindig sok a tűzvédelmi szabálytalanság a társasházakban, bár kis mértékben javult a helyzet. A legtöbb bírságot a menekülési útvonalak leszűkítése miatt szabták ki az ellenőrzéseken, miután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság több mint kétezer lakóépületben ellenőrizte a szabályok betartását.  A Kossuth Rádió Napközben című műsorában a közös képviselők arra panaszkodtak, hogy hiába a szigorúbb szabályok, azokat a lakók sokszor nem veszik komolyan. Leselejtezett tárgyat, bútort tárolnak folyosón, pincében, padláson, és nagy harcot vívnak a kerékpárok miatt is, amiket éppen a kiürítési útvonalakon hagynak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a műsorban azt mondta, önmagában nem azzal van a baj, hogy valaki a folyosón tárolja a babakocsit, a kerékpárját, vagy kitesz egy széket, virágot a gangra, de vannak bizonyos szabályok arra vonatkozóan, hogy hogyan és mit lehet elhelyezni. A lakóknak nem árt tisztában lenniük azzal, hogy a folyosó helyenként az egyetlen menekülési útvonal, ha valami leszűkíti, az komoly gondot okozhat, amikor pánikhelyzetben menekülni kell a lépcsőházból – hangsúlyozta Hajdu Márton..

A többiek fizetnek a szabályszegő helyett

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnöke a műsorban azt mondta: a lakók általában nem tudják, hogy a tűzvédelmi bírságot nem a tárgyat elhelyező fizeti, hanem a társasház, a teljes lakóközösségnek a zsebébe kell nyúlnia. Ez is oka lehet annak, hogy a bérlők, vagy lakástulajdonosok nem viselik szívükön a tűzvédelmet, ami ellen úgy védekezhetnek a társasházak, hogy közgyűlési határozatban, vagy az SZMSZ-ben előírják, hogy ha valamelyik tulajdonos, vagy bérlő miatt büntetik meg a házat, akkor a bírság továbbhárítható.

Megtagadhatja a kártérítést a biztosító

A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már gyakorlatilag minden lakás-, illetve épületbiztosítás része, hogy tűzkárnál is fizet a biztosító, de a súlyos gondatlanság a legtöbbször kizáró ok lehet. Ha a katasztrófavédelem tűzvizsgálati jelentése megerősíti, hogy a lakóközösség nem tett eleget a tűzvédelmi előírásoknak, a biztosítónak mérlegelési joga van, hogy megtéríti-e a kárt – tette hozzá Gilyén Ágnes. A szóvivő később arról is beszélt, hogy a lakásbiztosítások a karácsonyi tűzesetekre is kiterjednek, de a katasztrófavédelem azt javasolja, mindenki körültekintően vásároljon égősort, a csillagszórót ne a fákon gyújtsák meg, mert nem mindig lehet megítélni, mennyire száraz. Ha nem engedélyezett forrásból származó égősort vásárolt valaki és emiatt gyullad fel a karácsonyfa, a biztosító hivatkozhat erre, még akkor is, ha az adott személy rendelkezett lakásbiztosítással.

Mint korábban megírtuk, január 1-jétől a társasházaknak saját tűzvédelmi szabályzatot kell kidolgozniuk és a bírság akár 10 millió forint is lehet a 25-30 oldalas dokumentum hiánya miatt. Az új rendelet szerint a tűzvédelmi szabályrendszernek kell lennie a három szintnél magasabb, tíznél több lakó-, illetve üdülőhelyiséget magukba foglaló házakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik