Belföld

PISA-eredmények: nem azt vizsgálják, hogy ki a felelős

Palkovics államtitkár szerint nehéz tanítani, amit a PISA mér, ha nem szerepel a tananyagban.

A köznevelési kerekasztal várhatóan januárban tárgyal a PISA-felmérés eredményeiről – jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár.

Azt mondta: a felmérés rossz eredményeivel kapcsolatban indult vizsgálat nem arra vonatkozik, hogy ki a felelős. „Ha nem szerepel a tananyagban az a fajta megközelítés, amit a PISA mér, akkor nehéz tanítani” – tette hozzá. Elárulta, hogy jelentés készül a kormány számára, javaslatokat is kidolgoznak, ami a megújuló nemzeti alaptantervet, a pedagógus képzést, továbbképzést, módszertani fejlesztéseket egyaránt érinti majd.

A PISA-felmérés egyébként a természettudományok, a szövegértés és a matematika terén mérte a diákok teljesítményét, az első két területen zuhan, az utóbbin stagnál a magyar tanulók eredménye.

Közölte, hogy a pedagógusok béremelése jövőre is folytatódik, 2013 és 2016 között 226 milliárd forintot fordítottak erre a célra. 2017-re összességében 50 százalékos növekményt értek el – mondta.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy 500 önkormányzattal kezdtek tárgyalásokat az iskolák átvételéről, ezek nyolc helyen még nem zárultak le. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik