hand on the steering wheel
Belföld

Elkapkodják az ingyenjogsit

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2016. 12. 13. 07:41

Eddig 729-en szereztek jogosítványt az állami és uniós forrásokból finanszírozott haszonjárművezető-képzésen - írja a Világgazdaság keddi száma az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójára hivatkozva.
Korábban a témában:

E cég valósítja meg a kormányhivatalokkal közösen azt az országos programot, amelynek célja a logisztikai ágazatot sújtó hatezer fős, krónikus sofőrhiány felszámolása. Amíg e cél nem teljesül, a program garantáltan folytatódik – mondta Pákozdi Szabolcs.

Jelenleg 4600, döntően tehergépjármű-vezető képzése kezdődött meg, és további kétezer fő megfelelt az előzetes szűrési feltételeknek. Ők a pályaalkalmassági (PÁV) vizsgálatra várnak, ezt követően kezdhetik meg a tanfolyamot. A regisztrált érdeklődők száma 36 800, közülük mintegy 11 ezren vettek részt csoportos tájékoztatón,

az előzetes szűrésen pedig 8500-an mentek át.

A képzések nagyobb hányada még folyik, a tanfolyamot befejezők közül sokan vizsgáznak a közeljövőben. A Világgazdaság emlékeztet, a kormány másfél éve döntött arról, hogy az égető hazai sofőrhiány problémáján a képzés támogatásával próbál segíteni. Összesen ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból mintegy

hétezer gépjárművezető részére fedezi a C és E kategóriás jogosítvány megszerzésének költségeit.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.