Belföld

Kerti vécébe dobta újszülött babáját a kecskeméti nő – kezdődik a per

24.hu
24.hu

2016. 12. 12. 08:43

Kezdődik a pere hétfőn annak a kecskeméti nőnek, aki a vád szerint megszülte kisbabáját és a kerti vécébe dobta. Tizennegyedik életévét ne nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie. Az ügyet a Miskolci Törvényszék tárgyalja.

A vádirat szerint a háromgyerekes anya tavaly ismét teherbe esett. Várandósságát titokban tartotta, nem járt terhesgondozásra sem. Idén január 21- én vajúdni kezdett, és éjjel, míg a családja aludt, a fürdőszobában megszülte a babát, egy életképes kislányt.

A picit egy szatyorba tette, kivitte a házból és elrejtette az udvaron, majd ő is lefeküdt aludni. Másnap reggel, miután férje elment, az újszülöttet bedobta a kerti vécébe, és fűrészport szórt rá, hogy senki ne vegye észre.

Délelőtt azonban a nő erősen vérezni kezdett. Erről szólt anyósának és a szomszédban lakó sógornőjének, akik értesítették a mentőket. Az asszonyt kórházba vitték és kiderült, hogy nemrég szült. Az orvosok értesítették a rendőrséget, az egyenruhások pedig megtalálták a baba holttestét a vécében.

Ahogy arról beszámoltunk, idén márciusban egy nyíregyházi szülészorvos szólt a rendőröknek, miután bevittek hozzá egy 31 éves nagykállói nőt, aki szintén szült, de baba nélkül érkezett. Átkutatták a házat és annak közvetlen környezetét. A kisbabát – aki élve született – a gyanú szerint anyja szintén a kerti mellékhelyiségbe dobta.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.