Belföld

Emelkedik a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon – Ezrek nem tudják, hogy betegek

HIV (HIV)
HIV (HIV)

Magyarországon folyamatosan emelkedik a HIV-fertőzöttek száma, minden évben 250-300 új beteget regisztrálnak, és köztük nem csak tünetmentes vírushordozók vannak, egyre nagyobb ugyanis az AIDS-stádiumban lévő páciensek aránya – mondta el a Magyar Nemzetnek Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológusa. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adataira hivatkozva a lap arról ír, hogy

Magyarországon 3237 regisztrált HIV-fertőzött beteg él.

Szlávik János szerint azonban rajtuk kívül legalább négyezren vannak azok, akik egyáltalán nem tudják, hogy megfertőződtek, ezért lenne szükség a mostaninál jóval több szűrőállomás létrehozására.

A szakember üdvözölné, haa patikában is lehetne kapni a mindössze pár száz forintba kerülő anonim gyorsteszteket és a jelenleginél nagyobb szerepet kellene kapniuk a civil szervezeteknek is. A lap utóbbi megállapítással összefüggésben emlékezet: bár a 2016-os költségvetésben civil szervezeteknek különítettek el 15 millió forintot HIV- és AIDS-prevencióra, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri kabinetje október végén úgy döntött, az idei pénzt az állam fogja elkölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik