Belföld

Javaslatot tett az egész baloldalnak az MSZP

A népre bíznák, hogy válasszák ki, kik induljanak a 2018-as választáson.

Kidolgozott előválasztási koncepciót küldött az MSZP a baloldali pártoknak kedden – tudta meg az Index. Eszerint mind a 106 választókerületben a választók döntenének a jelöltekről, ahogy a miniszterelnök-jelölt személyéről is.

Megosztott értékek

A portál által megismert koncepció alapján a résztvevők közös értéknyilatkozatot fogadnának el, és lefektetnék közös álláspontjukat néhány társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és jogállami kérdésben. Az értéknyilatkozatot a választóknak is el kell fogadniuk, ha részt kívánnak venni az előválasztásban. A választók regisztrációjára 30 napos időszak állna rendelkezésre, ezt pártirodákon és megbeszélt pontokon tehetnék meg ingyenesen.

Egy egyéni körzetben 500 ajánlásra lenne szükség a jelöltté váláshoz. A választók a regisztráció során tudnának jelöltet ajánlani. Miután lezárul a regisztráció és megvan a jelöltek névsora, tíz munkanap állna rendelkezésre magára az elnökválasztásra.

A miniszterelnök kiválasztására több lehetőséget is felvázolt az MSZP. Az egyik szerint az előválasztással egyszerre bonyolítanák a kormányfőjelölt-választást is, vagy egy korábbi, külön előválasztás során kerülhetne erre sor. De azt is elképzelhetőnek tartják, hogy előválasztás nélkül, konszenzussal meg tudnak állapodni a pártok egy közös jelöltben.

Pártirodák mélyén

Az előválasztásban résztvevő jelöltek és pártok vállalnák, hogy egyetlen közös név és logó alatt indulnak a 2018-as országgyűlési választáson, illetve a pártok közös listát állítanak, kudarc esetén sem indulnak külön.

A koncepcióból nem derül ki, hogy ki finanszírozná az egész folyamat lebonyolítását. Egy MSZP-s vezető szerint, mivel a választásokat pártirodákban bonyolítanánk, nem volna akkora költség, amit a pártok ne tudnának kigazdálkodni. A jelöltek kampányát minden jelöltnek és pártnak magának kellene megoldania.

Az előválasztás időpontjára sem tettek javaslatot, de 2017 őszén már kezdődik a választási kampány, így nyárig le kellene bonyolítani az eljárást. Az még kérdés, hogy a többi ellenzéki párt – különösen a Gyurcsány Ferenc vezette DK – hajlandó-e csatlakozni az előválasztáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik