Forint(3)(1)(960x640).jpg (Array)
Belföld

70 embert vert át, másfél milliárdos kárt okozott

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 11. 30. 07:07

Kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

A 48 éves Sz. Zoltán – egy zártkörűen működő részvénytársaság képviselőjeként – 2013 márciusa és 2016 márciusa között 70 embert tévesztett meg. Számukra olyan ingatlanokat ajánlott áron alul megvételre, amelyek banki hitelét az előző tulajdonosok nem tudták fizetni.

A sértettekkel előszerződést kötött, az alapján a vevők a vételár egy részét vagy egészét megfizették a cégnek. A budapesti férfi azt ígérte, hogy az előlegként, illetve vételárként kapott pénzből a hitellel terhelt ingatlanokat megveszi, de ez már az előszerződések megkötésekor sem állt szándékában.

A szándékosan megtévesztett vásárlóknak közel másfél milliárd forintos kárt okozott – közölte a rendőrség. A 48 éves férfi lakcímén a rendőrök kedden házkutatást tartottak, előállítását követően pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya üzletszerűen jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytat eljárást. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.