Belföld

Lopott és rabolni akart a bácsbokodi tini, hogy ki tudja fizetni a tetoválásait

24.hu
24.hu

2016. 11. 10. 11:55

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és lopás – ezért állítanak bíróság elé egy bácsbokodi kamaszt hamarosan. A megyei főügyészség csütörtökön közölte, vádat emeltek az egyébként büntetlen előéletű fiú ellen, aki – ha a bíróság bűnösnek találja – akár tizenkét évet is kaphat.

Ötezer apróban

A 17 éves tini több tetoválást is csináltatott magának, de nem tudott fizetni, ezért döntött úgy, hogy bűnözőnek áll. Betöréssel indított július 19-én: betörte a csávolyi kocsma ablakát egy vasrúddal, majd kipakolta a kasszát. Ötezer forintot zsákmányolt apróban, de elvitt egy üveg italt és egy zacskó chipset is.

Még ugyanezen az éjszakán megfordult a bácsbokodi kocsmánál is. A raktárba akart bejutni, de zárva volt az ajtó, amit ugyan próbált benyomni, de az odatámasztott rekeszek miatt ez csak résnyire sikerült. Egy üdítőt azért kiügyeskedett onnan, ám ezután kénytelen volt távozni, a riasztó ugyanis időközben megszólalt.

Az eladó azonnal felismerte

Másnap már úgy döntött, rabolni fog. Egy bácsbokodi üzletet szemet ki magának, de nem akarta, hogy felismerjék, ezért az egyik téli sapkájából maszkot csinált magának, lyukakat vágott rajta. Miután ezzel végzett, felkapott egy kést és elindult a bolthoz. Rögtön a pulthoz lépett, majd maga előtt tartva „fegyverét” a pénzt követelte az eladótól.

Az alkalmazott ugyan megijedt tőle, de a szemei és hangja alapján azonnal felismerte, ezért – ahogy az ügyészség fogalmaz – erélyesen kizavarta őt az üzletből. A fiú jobb híján üres kézzel távozott.

A kamaszt elkapták, azóta rács mögött van.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.