Belföld

Letöltendőt kapott a 80 éves sofőr, aki elgázolt két embert Debrecenben

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság azt a 80 éves férfit, aki 2015 februárjában elütött két gyalogost Debrecenben. Az áldozatok egyike a helyszínen meghalt, másikuk maradandó fogyatékosságot szenvedett. Az idős autóst halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt ítélték el – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék csütörtökön.

Megállapították: a sofőr a Tubarózsa utca felől a Kaskötő utca irányába haladt – napos időben, jó látási viszonyok között – amikor az Alma és a Kaskötő utca kereszteződésében, kanyarodás közben elütött két gyalogost, majd kerítésnek csapódott. 75-85 kilométer per órával ment ekkor.

A vádlott a bíróságon teljes körű beismerő vallomást tett, amelyet a tanúvallomások is alátámasztottak. A műszaki szakértő abszolút sebesség túllépést állapított meg, hiszen azon a szakaszon legfeljebb -val lehet haladni. A szakvélemény szerint azonban a baleset akkor is bekövetkezett volna, ha a vádlott betartja az 50 kilométer per órás sebességet, a nedves úton ugyanis csak 23 – 35 kilométer per órás sebességgel tudott volna bekanyarodni.

A bíróság szerint egyértelmű, hogy a vádlott nem csekély mértékben lépte túl a sebességet, és figyelnie kellett volna a kedvezőtlen útviszonyokra is. A bíróság súlyosító körülményként értékelte többek között azt, hogy egy ember halálán túl a baleset másik áldozata – súlyos sérülései miatt – 100 százalékban elveszítette munkaképességét. Ezen felül súlyosító körülmény az is, hogy az idős autós 50 százalékkal lépte túl a megengedett sebességet, valamint az, hogy helyi és országos szinte is megszaporodott a gyorshajtások száma. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a bíróság a vádlott beismerő vallomását, a sofőr idős korát, illetve azt is, hogy maga a vádlott is megsérült a balesetben.

A bíróság az orvosszakértői vélemények alapján megállapította, hogy a vádlott egészségi állapota miatt már nem alkalmas a közúti vezetésre, ezért végleges eltiltást kellett alkalmaznia. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.
Épp ezen a napon érkezett hír egy hasonló balesetről, Debrecenből. Autó gázolt halálra egy 70 éves asszonyt, aki a helyszínen életét vesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik