Belföld

Szépségszalonba ment a fiatal nő, miután halálra gázolt egy férfit Zuglóban és elmenekült

Egy szépségszalon vendége volt a baleset után az a fiatal nő, aki a gyanú szerint halálra gázolt egy idős embert  hétfő délután Zuglóban – értesült a 24.hu. Információnk szerint nem volt ittas és kábítószer hatása alatt sem állt, amikor elütötte a gyalogost, viszont pánikba esett. Ezért menekült el.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragikus baleset a Füredi úton történt délután 2 óra körül. A rendőrség azt közölte, hogy az idős embert eddig tisztázatlan okból és körülmények között  gázolta el egy kocsi. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

A rendőrség kora este már arról tájékoztatott, hogy a gázoló a történtek után elhajtott a helyszínről. A 25 éves nőt a Szugló utcában fogták el három órával később. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás ellene.

A 24.hu úgy tudja, először a kocsiját találták meg nem sokkal a történtek után a Nagy Lajos király útján, egy bankfiók előtt, a sofőrt pedig az utcán kapták el. Értesülésünk szerint ő maga hívta fel a rendőröket és elmondta, hogy körülbelül merre találják őt.

Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Kerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, az eddigi adatok szerint, hogy történt a baleset, a sofőr vagy a gyalogos közlekedett-e szabálytalanul, illetve, hogy kezdeményezték-e a fiatal nő előzetes letartóztatását. Az ORFK válaszában azt írta, a kényszerintézkedés elrendelését kezdeményezik, azonban a tragédia körülményeiről – a folyamatban lévő eljárás érdekeire való tekintettel – nem adnak információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik