Belföld

Nem tilthatták volna ki a biztonságiak Juhász Pétert a Kossuth téri rendezvényről

Jogsértő volt a biztonsági cég részéről, hogy munkatársai nem engedték be az Együtt alelnökét tegnap az állami rendezvényre. A Társaság a Szabadságjogokért jogásza a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azt mondta, személyre szabott döntés volt a Valton Security részéről, hogy nem engedték be Juhász Pétert a Kossuth térre. Hegyi Szabolcs arról beszélt, ha nincs biztonsági indoka annak, hogy valakit kint tartsanak – márpedig egy síp nem az -, akkor párthovatartozás alapján nem lehet valakit kizárni egy állami rendezvényről. Hozzátette: a rendőrség is hibázott, mert kifejezett feladata, hogy a jogok érvényesülését segítse.

Németh Szilárd fideszes politikus kijelentéséről – amely szerint a fütyülők garázdaságot követnek el – azt mondta, a fütyülés nem erőszakos, nem támadó, nem megfélemlítő, teljesen legitim formája a véleménynyilvánításnak, még csak a szabálysértés kategóriáját sem veti fel, nemhogy a garázdaságét.

A biztonsági szolgálat emberei a rendezvény előtt nem engedték be az Együtt elnökét és alelnökét a Kossuth téri állami rendezvényre. Arra hivatkoztak, hogy a szervezők döntik el, kit hívtak meg és kit nem.

Ha tudni akarja, mi történt Budapest utcáin vasárnap, itt elolvashatja,vagy nézze meg képes beszámolónkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik