Belföld

Teréz körúti robbantás: elfogták az elkövetőt

24.hu
24.hu

2016. 10. 19. 17:03

A Központi Nyomozó Főügyészség egyelőre nem akar tájékoztatást adni.
Korábban a témában:

Elfogtak egy férfit a rendőrök a csaknem egy hónappal ezelőtti Teréz körúti robbantás kapcsán – tudta meg a 24.hu. Az állami M1 csatornán azt mondták, a TEK megerősítette, hogy a feltételezett merénylőről van szó. Értesülésünk szerint az illetőre terrorelhárítók csaptak le.

Kerestük a hatóságokat is, a részletekről, illetve arról érdeklődve, hogy az elfogott férfi gyanúsítható-e a merénylet elkövetésével. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata és a Terrorelhárítási Központ is a Központi Nyomozó Főügyészséghez irányított, az ügyészség szóvivője pedig annyit közölt, hogy a nyomozás állásáról jelenleg semmilyen tájékoztatást nem kívánnak adni. Csütörtökre sajtótájékoztatót ígértek.

Délelőtt olvasóink jelezték, hogy az M1-M7 kivezetőn hatalmas TEK-konvojt láttak, úgy tudni, hogy ez összefüggésben áll az elfogással.

A 24.hu értesülése szerint Keszthelyen is megjelent a TEK, és nem sokkal fél 7 előtt egy olvasónk azt írta, a Balaton-parton akcióznak. Fél 8-kor adott hírt arról az MTI, hogy a TEK egyenruhás és civil nyomozói lezárták a Borbás Vince sétány egy szakaszát, a Helikon Hotel és a városi strand közti szakaszon egy autót vizsgálnak. A helyszínről jelentkezett az M1 tudósítója, aki azt mondta, a rendőrök elfogtak egy embert, akit egy furgonba tettek, de teljes a hírzárlat. Este kilenc körül már befejezték az intézkedést.

A TEK egy autót vizsgál Keszthelyen
MTI

A Keszthelyi Televízió Facebook-oldalán azt közölte, hogy értesüléseik szerint Hévízen fogták el a robbantót, Keszthelyen pedig vele kapcsolatba hozható személyt, vagy személyeket fogtak el.

Az Index egy olvasója a Hévíz melletti Karmacsról küldött egy videót, amelyen a TEK járműveinek vonulása látható.

Csellel szerezhették meg a DNS-ét

Az Origo arról írt, hogy a férfit egy “csellel” sikerült azonosítani, majd elfogni:  az édesanyjától egy szondáztatáskor szerzett DNS-mintát vetették össze a robbantás helyszínén talált hátizsákon rögzített DNS-nyommal, ami egyezett. A lap szerint a gyanúsítottat nem lakossági bejelentés alapján fogták el, hanem a rendőrség az általa elkövetett hibák láncolatából kiindulva jutott a nyomára.

Egy hónapja keresték

Ahogy arról beszámoltunk, a Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit.

A rendőrség közölte: egy fiatalembert keresnek és tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

A rendőrség és az ügyészség a robbantás óta eltelt csaknem egy hónap alatt több felhívást is közzétett, miszerint szemtanúkat keresnek és várják azokat a felvételeket, amelyek a helyszínen készültek a robbantáskor. Kamera rögzítette a támadót a helyszínen, egy körúti boltban, illetve lencsevégre kapta egy dohányboltnál felszerelt eszköz is, ekkor a gyanúsított már másik ruhában volt. Hogy pontosan miket viselt a bűncselekmény elkövetésekor illetve utána, szintén pontosan megadták a felhívásukban.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.