Belföld

Fantomképen a férfi, aki megerőszakolt egy lányt a debreceni könyvtárnál

Segítséget a kér a rendőrség, hogy azonosítsák és mielőbb megtalálják azt a férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy lányt vasárnap hajnalban a debreceni Bem téren. A támadóról fantomkép készült:

debreceni erőszakoló

Az eddig adatok szerint az erőszakoló 25-30 év körüli,  170-175 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, sötét hajú, elkövetéskor világos melegítőt viselt.

A támadó egy fiatal lányt erőszakolt meg vasárnap hajnali 3 óra körül. Kiszemeltje hazafelé sétált épp, amikor nekirontott és a bokrok közé rángatta. “A sértettel az ismeretlen erőszakoskodott és szexuális bűncselekményt követett el a sérelmére, majd elmenekült” – fogalmazott a rendőrség.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik