Belföld

Németh Szilárd: az emberek egyértelmű döntését alkotmányba kell foglalni

Az emberek egyértelmű, egyhangú döntését akarja alkotmányba foglalni a kormány, szögezte le Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az M1 szerda reggeli műsorában.

Orbán Viktor kormányfő és Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedd délután jelentette be, hogy a kormány négy ponton módosítani akarja az alaptörvényt. A miniszterelnök kiemelte: azzal, hogy az október 2-ai népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre, létrejött egy új, pártok felett álló egység Magyarországért, amely nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését.

A miniszterelnök közölte: az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel az is, hogy “a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott törvényes határozat alapján lehet betelepíteni”. Tilos a csoportos betelepítés, rögzítenék. A kabinet a módosítást szerdai ülésén tekinti át.

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint az ellenzőknek a népszavazás intézményével volt problémájuk, azt másodlagosnak tekintették, hogy miért is van a népszavazás. A Fidesz-KDNP viszont és “józan közéleti személyek” is azt emelték ki, hogy ez a Magyarország biztonságát, szuverenitását, népesedését is érintő kérdés nem pártpolitikai ügy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik