Budapest, 2016. július 12.
Tarsoly Csaba (k) a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetõper tárgyalásán a Fõvárosi Törvényszéken 2016. július 12-én. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintõ cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Belföld

Tarsoly nem érti, miért van előzetesben

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 10. 04. 12:22

Korábban a témában:

Tarsoly Csaba – egész pontosan védője, Papp Gábor – a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál panaszolta be, hogy előzetes letartóztatásban van, pedig nem is kellene neki – írja az Index.

A Quaestor-ügy elsőrendű vádlottjának védője azzal érvel, hogy ő a kezdetektől együttműködött a hatóságokkal, sőt, bűnismétlést sem tudna elkövetni, mert cégei felszámolás alatt állnak és nevét mindenki ismeri.

Tarsoly azt sem érti, hogy – két vádlottat leszámítva – a többiek szabadlábon lehetnek, pedig ugyanolyan súlyú a vád ellenük is.

Ráadásul szerintük a védelemnek nincs lehetősége alaposan feldolgozni az iratokat, mert

  • a vádirat 1500 oldal
  • a teljes iratanyag 2,5 millió oldal
  • a bizonyítási anyagot nem lehet kezelni, nem lehet keresni benne
  • 4 terabite-nyi anyagról, több százezer fájlról és egymillió e-mailről van szó
  • csak a winchester anyagának másolása 3 napon és 3 éjszakán át tartott
  • a börtön számítástechnikai eszközei nem alkalmasak ekkora anyag feldolgozása
  • 800 DVD-re férne csak fel az adattömeg
  • Tarsoly csak pár órát ülhet gép előtt a börtönben.

 

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CAIRO, EGYPT - July 28: The Pyramids of Giza at dusk on July 28, 2015 in  Cairo,  Egypt. Giza pyramid complex bordering what is now El Giza, Egypt. It is the oldest of the Seven Wonders of the Ancient World, and the only one to remain largely intact. The pyramids are lit as part of the evening sound and light show. (Photo by David Degner/Getty Images).
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.