Belföld

Napokig erőszakolták kiskorú zárkatársaikat a borsodi börtönben

Első nyilvános tárgyalását tartotta kedden a Debreceni Ítélőtábla azoknak a fiataloknak az ügyében, akik a vád szerint verték, erőszakolták és orális szexre kényszerítették kiskorú zárkatársaikat egy borsodi fiatalkorúak börtönében. Első fokon a Miskolci Törvényszék döntött az ügyben idén márciusban, akkor az elsőrendű vádlottat nyolc, társait pedig három, hat illetve egy év szabadságvesztésre – fiatalkorúak börtön-illetve fogházbüntetésére – ítélték.

Ezúttal már csak hárman álltak bíróság elé, a másodrendű vádlott nem fellebbezett a három év miatt, amit kapott, ahogy az ügyészség sem. Cinkosai azonban enyhébb büntetést akarnak kiharcolni.

Az első- a másod- és a harmadrendű vádlott 2014 áprilisában került egy zárkába két kiskorúval a borsodi fiatalkorúak börtönében. Ahogy a bírósági tájékoztatásban áll,

négy napon keresztül bántalmazták, szexuálisan kihasználták, megfélemlítették, megalázták őket.

Összességében az  egyik  gyerek  a  folyamatos  bántalmazások  és fenyegetések  hatására  az elsőrendű vádlottat egy  alkalommal  análisan, és  legalább  négy alkalommal orálisan elégítette ki, a másodrendűt legalább egyszer orálisan és háromszor análisan, a harmadrendűt pedig legalább ötször orálisan. A másik kiskorú legalább kétszer kielégítette orálisan az első-a másod- és a harmadrendű vádlottat is. Mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A bíróság szerint a gyerekek

bántalmazásoktól való  félelmükben a vádlottak minden kívánságát teljesítették, többek között odaadták nekik étkezési pótlékaikat, takarították a zárkát és mosták a ruháikat is.

2014 júniusában az első és a negyedrendű vádlott egy héten át gyötört egy másik fiatalt, folyamatosan verték és megalázták. Kiszemeltjük annyira félt, hogy szintén mindent megcsinált, amit kértek tőle

„A  sértett félelmében  minden  mosási,  takarítási  feladatot  elvégzett  a  zárkában, átadta a cipőjét IV.r. vádlottnak. I.r. vádlott utasítására még csótányt is evett”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik