Belföld

Csak a lényeget nem tudjuk pontosan: miről szavazunk?

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2016. 09. 19. 11:37

Hát akkor hadd legyek én az első, aki bevallja, nem érti, mit is tartalmaz a referendum. Kínos. Bár sejtem, hogy nem vagyok egyedül, mégis mindenki úgy tesz körülöttem, mintha tudná. Nincs újságíró, aki beismerne ilyesmit. Azért vagyok jobb helyzetben, mert nem vagyok újságíró, nem járok sajtótájékoztatóra és nem kell kérdeznem, így elvileg nem is kellene bevallanom a tudatlanságom. Az újságírók többségénél viszont valamivel több tudományos módszertani tudással vagyok megáldva, és ez is okozza aztán azt, hogy médiaszociológusként felfigyeltem valamire, ami most jobban bosszant, mint korábban.

Van, akit a hite, a félelme, a pártja iránymutató szándéka tesz magabiztossá, van, akit a protest magatartás (irigylem őket), van, aki csak szégyelli a tudatlanságát. Elemzők és politikusok közül van, aki elmondja, hogy a szavazásnak semmi értelme sincs, mert nincs jogkövetkezménye, más meg nagyon meggyőzően érvel amellett, hogy igen is van, mert a demokráciában mindig van egy legitimitási kívánalom, és nem lehet nem tudomásul venni azt, amit az emberek szeretnének.

Nem mindegy

Itt kezdtem először kapaszkodót találni, mert észrevettem, hogy nagyon nem mindegy, kit hallunk beszélni a népszavazás értelméről. A fentiek még csak hagyján, mert tényleg értelmezésbeli kérdés a következmény, de vannak olyan ellentétes állítások, ahol mindkettő nem lehet igaz. Éles határ húzódik az interneten található értelmezések és a televízióink többségében szereplő értelmezések közt, az én pechem az, hogy minden médiumot fogyasztok.

Még csak nem is vádolom például az állami tévét csúsztatással, mert pontosan azt közli, amit a politikusok mondanak, és azt, amit akár az ellenzéki újságírók is a helyszíneken a kormánypolitikusoktól kérdeznek.

Viszont egész mást gondolhat a végén a kvótareferendumról az internetet böngésző és egészen mást a tévénéző. S most nem arra gondolok, hogy az állami tévében nemigen halljuk, hogy a referendum összege 15 milliárd forintba kerül, míg az interneten, például a Facebookon ez egy slágertéma. A 15 milliárdról mindenki tudhat és vérmérséklete szerint ezen bedühödhet vagy mondhatja, hogy a demokráciának ez az ára, vagy nevezheti populista demagógiának, ellenzéki gonosz mesterkedésnek, ha valaki ezt akarja a fókuszba hozni és így lejáratni az eseményt.

Eltolódás

Az arányok eltolódásával, azaz, hogy az egyik hírértékén túl veri nagydobra az adott tényt, a másik pedig a szőnyeg alá söpri, már megbirkózik a magyar ember, hozzá vagyunk szokva, súlyozunk, aszerint, hogy melyik médiumot nézzük. Tehát a tematizálások és a csúsztatások terén vagy az van, hogy átlátunk rajtuk vagy hogy örülünk neki és önmagunk becsapásának. Az ellentétes értelmezések pedig teljesen legitimek a tekintetben, hogy ki félti a kultúránk megváltozását, ki pedig nem. Ez mind rendben van, de hogy ellentétesek a tényállítások, az nagyon nincs rendben.

Az ellentétes tényállítások merőben új fejezetet nyitnak a hazai nyilvánosság történetében. Nem emlékszem a mostanihoz fogható hasonló esetre. Eddig az orosz nyilvánosságról sejtettük azt, hogy kétfajta ember van, egy tévénéző és egy internetfogyasztó, és gyakorlatilag más-más világban élnek. Félek, a referendum megítélésében is más kérdésre szavazunk attól függően, hogy tévénézők vagy nagy internetfogyasztók vagyunk.

Aki interneten tájékozódik, az úgy tudhatja például a Közpolitikai Intézet videója alapján, vagy az Artemisszió Alapítvány sorozatából, netán Tóth Zoltán választási szakértő szerepléséből – és még bizonyára sorolhatnánk -, hogy a kvóta egy bizonyos százalékú, hangsúlyozottan menekültekre vonatkozó humanitárius, a tagországok irányába pedig szolidáris megoldás, mely menedékkérelmet egyébiránt a mi hatóságaink bírálhatnak el.

Kell

Vagyis be kell fogadnunk 1294 embert, ez igaz, de mi döntjük el, hogy melyik a menekült és „melyik festi magát”, és csak azokat a menekülteket kell befogadnunk, akikről kiderítettük, hogy múltjuk sem ok arra, hogy féljünk tőlük. Persze nulla kockázat csak akkor van, ha egy menekült sem jön Magyarországra, de a biztonságpolitika a mi kezünkben van, és számos szakma azon dolgozik majd, hogy ezt a kockázatot minimalizálja.

Továbbá az interneten lógó honfitársaink gyakrabban találkozhatnak Ferenc pápa erkölcsi üzenetével, mely 60 millió menekültről beszél, és a II. világháború óta az emberiséget legjobban sújtó humanitárius katasztrófáról, valamint a befogadás kötelezettségéről.

Aki pedig a kormánykommunikációt figyeli, az úgy tudhatja, hogy a kötelező kvóta az ideküldöttek elhelyezése, függetlenül attól, hogy a mi hatóságaink mit derítenek ki az adott személyről, hogy be kell fogadnunk a gazdasági migránsokat is, ráadásul nekünk csak a „reszli” marad, mert a németek ki fogják válogatni maguknak az értelmesebbeket. A televíziók a kormánykommunikációra, valamint az ellenzéki politikusok többszólamú, és ezen állításokat nem is cáfoló megnyilvánulásaira támaszkodnak, ezeket visszhangozzák, nem az agytrösztök jelentéseit.

Az elektronikus médiumok tolják tovább a politikai megszólalásokat – mert különösképp hírértéke van annak, amit egy kormányzati politikus mond és nincs lehetőség annak leellenőrzésére. A média valóban legitimálja magát, ha megnevezi a forrást, és hosszabb idejébe telik, míg utánanéz az állításoknak. Úgy tűnik, az újmédia, az internetes felületek gyorsabbak, mint a televíziók, és hamarabb vonnak kétségbe bármit, fricskázók, poénkodók, fegyelmezetlenek, de nem olyanok, mint például a Hír Tv 2016. szeptember 15-i kormánytájékoztatójának egyenes adása, melyet aztán nem elemzett.

(Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még nem volt ennyi elektronikus médium és a műsoridőt sem volt olyan nehéz kitölteni, nem tartották elfogadhatónak a műsoridő átengedését, mondván, hogy az adott szerkesztőség feladata a hitelesség, a felület átengedése pedig propagandisztikus veszélyeket rejt, legalábbis, ha rögtön azután nem követi átbeszélés, elemzés.)

Bárki bejöhessen

A televíziókból azt tudjuk meg, hogy az EU egyik határozott célja, hogy bárki bejöhessen, következésképp a befogadó országok kötelessége lesz ezek ellátása, például a lakásbiztosítás, a gyerekeik iskoláztatása stb.

Ezt diktálja a józan ész is.

Ám ne legyenek illúzióink – sugallják a tévék -, munkát is kell nekik biztosítani, sőt, olyan szociális jövedelemben kell őket részesíteni, amelyek azonosak lesznek a Nyugat-Európában kapottakkal, máskülönben mi tartaná itt azt a „migránst”, akit hozzánk küldtek? Mindebből pedig az következik, hogy egy migráns segélyezése mondjuk 10 szerese lesz egy segélyezett roma jövedelmének.

24.hu / Neményi Márton

A kormányzat szerint igaz, hogy fejenként kapunk a migránsok befogadása esetén valamennyi pénzt, de az EU másik szándéka a hozzátartozók beengedése is. Lázár János sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy nem túloz, ha azt mondja, hogy egy migráns nyugodtan megszorozható hárommal-néggyel, mert ennyi családtagja utána fog jönni. Ezt a jogot is az EU biztosítani akarja. S ne legyenek kétségeink – mondta -, hogy ezeket már mi fogjuk eltartani, ahogy a német költségvetés is eltartja a maga bevándorlóit.

A segélyek két helyről érkeznek: az államtól és az önkormányzattól, márpedig ez egy büdzsé, és ha nem akarjuk emelni a helyi polgárok adóját, akkor ezt kell elosztani és így persze hogy kevesebb fog jutni más segélyezettekre. Ezzel a válasszal egy sajtótájékoztatón ki volt pipálva az a kérdés is, melyet a Népszabadság újságírója tett fel, aki nyilván a romák sajátos módon történő szavazásra mozgósításaként fogta fel a segélyek csökkenésének korábbi felvetését.

Lázár János sajtótájékoztatóját a Hír Tv (amely régen nem kormányzati szócső már) egyenesben közvetítette, de sejthető, hogy az állami televízió még könnyebben összeállított ebből egy „ütős” anyagot, és hogy akármelyik televíziót is vesszük alapul, nem tudnak mást csinálni, mint bemutatni a kérdéseket és a válaszokat. A televízióadókban pedig Ferenc pápa nemigen szerepel, helyette épp ellentétes erkölcsi üzenetek kultiválódnak, nevezetesen, hogy az a helytelen magatartás, ha valaki nem megy el szavazni, és nem gyakorolja a demokratikus kötelezettségét, az az erkölcsös viselkedés, aki megvédi a jövőt (Ld. pl. családos édesanyákat az állami tévében) és a kvótára nemmel szavaz.

Más az erkölcs itt, és más ott.

Akarja-e

Mindannyian, de legalábbis nagyon sokan szeretnénk megtudni, hogy mi a kvótareferendum, de mást hiszünk erről, ha eltérőek a médiafogyasztási szokásaink. Ha két külön fogyasztói csoportot különítünk el, akkor alighanem két különböző „tudást” is találunk. S nem arról van szó, hogy az egyikük több tudást birtokol, hanem gyökeresen mást. Következésképp két ország fog szavazni: egy internetes ország és egy tévénéző ország.

Ha nekem most volna egy közvélemény-kutató cégem, akkor kíváncsi lennék, hogy az internetes és a tévés honfitársaim, azaz ez a két csoport, ha ma volna a szavazás napja elmenne-e, ha el, akkor az igent és a nemet is beikszelné-e vagy csak az egyiket, s melyiket. A kérdés ugye a következő:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Megkérdezném a szavazásának az indoklását, és azt is, hogy szerinte a többség hogy fog szavazni.

A feltételezésem az, hogy sikerült elérni, hogy egy népszavazási kérdésről gyökeresen más tudásunk legyen. Történetesen én meg össze vagyok zavarodva. Annyit tudok, hogy a Tanács javaslatára a kvótát a Bizottság fogadta el. Ez édeskevés. Nem kéne megkérdezni esetleg az Európai Bizottság vagy a Tanács valamelyik képviselőjét, hogy miről is szavazunk október 2-án mi magyarok? Hátha nyitott kapukat döngetünk, mikor azt követeljük, hogy az EU ne mondjon le a birodalom határainak védelméről.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind