Kötter Tamás 2013-ban tűnt fel a kortárs magyar irodalomban Rablóhalak című elbeszéléskötetével, melyet a Dögkeselyűk elbeszéléskötet követett, majd a Harcból nincs elbocsájtás regény. A témaválasztásával, vagyis hogy Magyarország elitjének mindennapjairól ír hamar kereszttűzbe került. A könyveit Bret Easton Ellis és Houellebecq műveihez hasonlítják.
Az első két novelláskötete a felső tízezer kiüresedett aranyéletét mutatta be. Elég jól sültek el, megdöbbentették a kortárs magyar irodalmat. Mennyi muníció van még ebben a témában?
A középosztály szenvedéstörténete az egész nyugati irodalmat és filmművészetet átjárja. Gondoljunk csak bele Woody Allen komolyabb hangvételű filmjeibe. Ráadásul ezek az emberek szeretnek olvasni, és ki ne szeretne a saját életéről problémáiról szóló történeteket hallani. Egyszóval óriási potenciál van ebben a témában.
Az írásain közvetlenül érezhető a külföldi mesterek hatása: Ellisé és Houellebecqé. Kiket tart fontos külföldi íróknak?
Hemingway és az Elveszett nemzedék nálam alap, ahogy Carver is. Ott van még a Farkas Falkából Ellis mellett Jay McInerney, Tama Janowitz. Nagyon szeretem Arthur Phillips Prága című regényét is, de a sor nagyon hosszú.
Találkozott is Houellebecqkel. Tényleg vitték neki a csajokat a hotelszobájába, és ezért vállalta el a könyvhét megnyitását?
Ez egy városi legenda, amit ismeretlen személyek terjesztenek. Semmi valóságalapja sincs.
Houellebecq Behódolása sokak szerint nem is regény, hanem hagyományosan francia parabola. Mennyiben feladata egy kortárs írónak reflektálnia a közélet eseményeire?
Az író feladata a történetmesélés, nagyon egyszerűen mondva az olvasó szórakoztatása. Persze ebbe sok minden belefér, így az aktuális, a társadalmat foglalkoztató problémák bemutatása, kibeszélése is. Visszatérve Houellebecqre, ő már több mint egy író. Filozófus, szociológus és bizonyos értelemben próféta is. Egy író szerencsés helyzetben van, neki nem kell négy évre tervezve megfelelni bizonyos választói elvárásoknak, vagy úgy viselkednie, mint egy multi, azaz nem vágyik arra, hogy mindenki szeresse (és így a termékeit is szeressék). Nyugodtan elővehet kényes témákat, nem kell píszínek lennie és még sorolhatnám az előnyöket. Ebből a szempontból Houellebecq valóban messze a kortárs európai írók előtt jár, mer is és tud is a korunkat foglalkoztató kérdésekről írni. Csodálatos elme.
Valóságshow-k és szekták. Miért ezzel foglalkozik?
A valóságshow nagyon pontosan mutatja fel a mai társadalom torzulásait, tüneteit.
A show játékosai, akárcsak az első két kötet szereplőinek egy része, egy egyre nagyobb mértékben terjedő pszichológiai betegségben szenvednek: képzelt álomvilágban élnek, a saját mitológiájukban. Ezért olyan társakat keresnek maguk mellé, akik ezt a világot igazolják, tovább erősítik. Pont olyan ez, mint a lájkok cserekereskedelme a Facebookon.
Nem mondhatnánk, hogy szövegközpontú irodalmat művel. A témái miatt azonban a legfrissebb és legnaprakészebb írók egyike.
Én is ezt hittem, amíg Ungvári Tamás egy beszélgetés során el nem magyarázta, hogy a magyar irodalom feladata, hogy a szatmárnémeti piactól a pesti irodaházak világáig próbáljon meg mindent elhozni az olvasóknak. Az én történeteim jellegzetesen pestiek, egy itteni szubkultúra részei, egy nemzedék életérzéseit írják le. A 21. század elején is éltek itt emberek, és így éltek. Könnyű helyzetben vagyok ebből a szempontból, mivel önálló szimbólumokkal, vagy inkább: márkanevekkel dolgozom, mint mondjuk a Gozsdu udvar. És a márka sajátja, hogy nem kell körülírni, sem megmagyarázni, hiszen mindenkinek mond valamit, még ha közvetlen tapasztalatai nincsenek is vele.
Fiatalságkultusz, a birtokolható szépség, ezek az írói világának a legfontosabb témái . Van bármi más, amiért érdemes élni?
A pénz képességpótló eszköz volt, amióta feltalálták, így az én szereplőimnek, akik megfeleléskényszerrel kelnek és fekszenek, ez az egyetlen menedékük. De nem csak emiatt élhetetlen ez a világ.
De ezzel még jobban kihangsúlyozza a talajvesztettségét, ami hitem szerint, a tömeges muzulmán bevándorlás vagy inkább betelepítés (ezt mindenki döntse el magában) fényében még égetőbb probléma. És ne legyenek illúzióink a szakállas nők és a szakállas férfiak összecsapásából csak az utóbbiak kerülhetnek ki győztesen. Afféle ünnepi keresztényként én sem voltam kivétel. Szerencsére a kislányom most készül az elsőáldozásra, így ő visszavezetett a mindennapokban megélt hithez. Ki tudja, talán a gyerekeink mentik meg Európát.
Most ironizál?
Nem. Ma már teljes szingli generációk jelenthetik ki koruknál fogva, hogy nincs és már nem is lesz gyerekük. Számukra véget ért (vagy el sem kezdődött – ez persze nézőpont kérdése) a történelem. Félreértés ne essék, nem akarom megbántani vagy még jobban megtaposni őket. Tudom vagy legalábbis sejtem, hogy milyen üres tud lenni egy gyermektelen nő élete. Ugyanakkor azzal, hogy véget ért számukra a történelem, már a jövőért való felelősség sem nyomja a vállukat. Nekik már mindegy, hogy tíz, húsz, ötven év múlva európaiak, bevándorló muzulmánok vagy a tibeti bálnák népesítik be a jó öreg kontinenst, mert
A szereplői gyakorlatilag minden ösztönüket ki- és meg akarják élni.
Mert a kellemetlen igazságokkal való szembenézés képtelensége és kínja vezeti őket, miközben az az alaptétel lebeg a szemük előtt, hogy
A vágyak szintjén mintha most valósulna meg igazán a népi demokrácia. De ezt nem lehet fenntartani, ez borzalmas egyéni tragédiákhoz vezet.
Egészen elképesztően boldogtalan mindenki a könyveiben. Van kilépés ebből a fogyasztói izéből, amiben élnek?
De egyetlen civilizáció sem maradhat fenn Isten, gyerekek, és ahogy Avigdor Lieberman egykori izraeli külügyminiszter figyelmeztette éppen a migrációval kapcsolatban bénázó európai kollégáit, a kényelmetlen igazsággal való szembenézés nélkül.
Mit gondol a migrációról? Fog erről írni?
Határozott nemmel fogok szavazni. Utolsó könyvemben, A harcból nincs elbocsátásban a szereplők reflektálnak rá, bár inkább csak mint korjelenségként tekintenek a dologra, nyugat egyik betegségére. Igaz, a könyvet a népvándorlási hullám kitörése előtt írtam, de
Most készül egy regényem, ami két középosztálybeli férfi életközépi krízisét mutatja be, párhuzamos életrajzként. Itt is megjelenik, sok más aktuálpolitikai esemény mellett, a bevándorlás is, mint a köztük és haszontalan, soha fel nem növő gyerekeik (én már csak rozéfröccs generációnak hívom őket) közötti ellentét.
Mit gondol, tényleg fenyegeti a tömeges bevándorlás a nyugat eszméjét? Bajban van az európai civilizáció?
Ez ugye csak költői kérdés volt? Nos, ez a mértékadó (milyen nevetséges jelző) sajtóban, kezdetben csak álproblémaként jellemzett jelenség, ma minden európai vitának a középpontjában áll. Tehát két dolgot biztosan tudunk róla: 1. az európai polgárokat foglalkoztatja, 2. nem álprobléma. Visszatérve az eredeti kérdéshez, igen a népvándorlás fenyegeti Európa vagyis a nyugat megtépázott eszméjét.
Eszméinket nem hibátlan, de mégis általam szeretett társadalmunkat a nyugati ember mentalitása tartja életben. Nem véletlen, hogy csak a nyugati (keresztény) társadalmakban fejlődött ki a demokrácia. Szóval hiába nyomunk német, svéd, osztrák és még sorolhatnám útlevelet afgán, eritreai, szír stb. emberek kezébe, ettől még nem válnak a német, svéd, osztrák közös tudat részévé. Mondok erre egy példát. Minden tiszteletem azoké, akik letelepedve hazánkban megtanulják ezt a nem könnyű nyelvet, dolgoznak és betartják a szabályokat. De március 15. mond-e nekik valamit? Megdobban a szívük a Nemzeti Dalra, értik annak a szónak a valódi értelmét, hogy honvéd? Leülnek a tévé elé és a gyerekeikkel végignézik a már ezerszer látott Kőszívű ember fiait? Visszaidézi a gyerekkorukat a „Nyergelj, fordulj!”? , vagy az egész csak egy ünnep, ahol huszárokat lehet látni és zászlók lógnak a házfalakon. Fel tette már magának valaki a kérdést, hogy a németországi törökök miért tüntetnek Erdoganért? Pedig olyan egyszerű, mert ők lélekben törökök, és félreértés ne essék, ez így természetes: a vér a vérhez tartozik. Attól tartok, hogy a baloldal (jó szokásához híven) megint valami nagy társadalmi kísérletbe kezdett (a korábbiak eredménye lesújtó volt: csak a Szovjetunióban harmincötmillió halott és Kínáról még nem is beszéltünk), és ismerve a demográfiai előrejelzéseket, ennek sem lesz szebb kimenetele, legalábbis az őslakosok számára.
