Belföld

Megszavaztatja az óbudai önkormányzat a Bud Spencer Parkot

Nemrég még lehordták a Kétfarkú Kutya Pártot, amely vidám névadó rendezvényt tartott az eddig név nélküli zöldterületen.

Meglehetősen bicskanyitogató közleményt adott ki a héten az óbudai önkormányzat azután, hogy vasárnap a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy névtelen területet elnevezett Bud Spencer Parknak. Egyebek mellett felrótták nekik, hogy „pártérdekből” szórakoznak a színész nevével, és kioktatták őket – bár ennek persze a viccpárt is tudatában volt –, hogy a közterületek hivatalos elnevezése nem így működik.

Mostanra úgy tűnik, lehiggadtak, az önkormányzat hivatalos honlapján ugyanis azt írják: a kezdeményezés ötletére nyitott az önkormányzat vezetése is, ezért a helyi lakossághoz fordulnak az ügyben. Azt kérdezik:

Támogatják-e, hogy a Búza utca – Köles utca – Szérűskert utca – Zab utca közötti füves terület egy részét Bud Spencerről nevezzék el?

Mint írták, az önkormányzat elve az, hogy a kerület lakosaival közösen, velük egyetértésben és a szabályok betartása mellett hozzák meg a helyi polgárokat érintő döntéseket, a közterület-elnevezésekkel kapcsolatban pedig már 2006 óta kikéri a környéken lakók véleményét.

Szavazni lehet az önkormányzat honlapján, ide kattintva, de a Pethe Ferenc téri termelői piacon, augusztus 18-án és 25-én az önkormányzat standján is lehet jelezni a támogatást vagy ellenvetést, illetve a kozelazemberekhez@obuda.hu címen is várják a javaslatokat. A szavazás augusztus 28-án éjfélig tart.

A szavazás eredményétől függően Bús Balázs polgármester a szeptemberi képviselő-testületi ülés elé terjeszti a javaslatot, amit a kerületi önkormányzat jóváhagyása után a fővárosi közgyűlésnek kell megszavaznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik