Belföld

18 éve 17 évesen ölte meg csecsemőjét

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 07. 06. 08:58

A nő azt mondta, a baba születésekor rossz döntést hozott, megbánta tettét, várta, mikor derül ki a bűne.

A Fejér megyei rendőrök vádemelést javasoltak a nő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 18 évvel ezelőtt megölte újszülött gyermekét Székesfehérváron. B. Katalin ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatták a büntetőeljárást. A rendőrség a büntetőeljárások felülvizsgálatakor tavaly tárt fel olyan adatot, amely alapján az 1999-ben lezárt büntetőeljárás folyamatba helyezését kérte az ügyészségtől.

Azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki B. Katalint, aki a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1998-ban 17 évesen megölte újszülött gyermekét, majd Székesfehérváron, a József Attila utcában egy szeméttárolóba dobta a csecsemő holttestét.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a napokban befejezték az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasoltak. Korábban a Zsaru Magazin azt írta, az újszülött kislány holttestét ágyneműbe, zacskóba bugyolálták, szájába gyerekzoknit tettek.

B. Katalin korábban azt mondta, a baba születésekor nagyon megijedt, rossz döntést hozott, azóta megbánta tettét, várta, mikor derül ki a bűne.

Néhány napja vádat emeltek egy csecsemőgyilkos ellen, aki 13 éve ölte meg újszülött kisfiát.
A tatabányai nő azonosítását a DNS-vizsgálatok fejlődése tette lehetővé.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BARCELONA, SPAIN - SEPTEMBER 20 : Demonstrators hold placards within a protest in front of the Economy headquarters of Catalonia's regional government in Barcelona, Spain on September 20, 2017, during a search by Spain's Guardia Civil police. Albert Llop / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.