Budapest, 2015. október 8.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetõ-helyettese felszólal a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentõ Alap 2011-2015 közötti tevékenységérõl szóló vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. október 8-án.
MTI Fotó: Soós Lajos
Belföld

„Pisilő nők után leskelődik Orbán Viktorék közpénzekből gründolt szennymédiája”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 06. 30. 12:59

Volner János szerint titkosszolgálati módszerekkel figyelik. Feljelentést tett.

 

A Jobbik frakcióvezetője Facebook-oldalán kívánja lezárni az őt érintő megfigyelési botrányt, összefoglalja az ügy fő fejleményeit, amely lényege, hogy megrendeltek ellene egy titkosszolgálati eszközökkel folytatott magánnyomozást.

 A nyomozás célja az volt, hogy összeálljon egy, a személyemet lejárató anyag, amit az Orbán Viktor szolgálatában álló médiabirodalomban teríteni lehet. Aztán a hosszú ideig tartó, váltott autókkal végzett megfigyelési sorozat meghozta gyümölcsét: a velem hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban levő hölgynek pisilnie kellett, utána pedig (micsoda szenzáció!) elszívott egy cigarettát is. A magánnyomozó lefényképezte, ahogyan az autó mellett állunk és beszélgetünk. Aztán a Fideszt szolgáló médiumok a maguk ízléstelen és szenzációhajhász módján alaposan kiszínezték a történetet, mintha…

Volner János emlékeztetett rá, hogy párttársa, Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaként már két hete jelezte a rendészeti államtitkárnak a titkosszolgálati eszközökkel folytatott megfigyeléseket, az illetékes szervek segítségét is kérte. Azóta írásban tettek feljelentést, mivel parlamenti képviselő ellen az ilyen nyomozás bűncselekménynek számít – írja Volner.

Azóta a Fidesz szolgálatában álló szennyportálok tovább mennek a gusztustalankodásban: több jobbikos, nem közszereplő hölgyet személyesen zaklatnak, engedélyük nélkül fényképezgetik őket, eléjük tolják a mikrofont és megkérdezik őket, kielégítettek-e engem szájjal a susnyásban. Arra már gondolni sem merek, hogy honnan tudhatnak a sehol nem szereplő magán mobiltelefon számokról, vagy hogy legközelebb melyik, találomra kiválasztott hölgy fotója fog megjelenni azzal az aljas megjegyzéssel, hogy “nem cáfolta”…

A Jobbik politikusa úgy véli, a fideszes politikusok ezúttal messzire rúgták a pöttyöst.

Működött eddig a magyar politikában egy íratlan szabály: tiszteletben tartottuk a magánélet intimitását és nem próbáltuk a politikai ellenfeleinket ezen keresztül lejáratni. Ti ezen most túlléptetek. Védekezhettek persze úgy, mint eddig: ti aztán semmiről nem tehettek, hiszen ezt az egészet a Habony Művek csinálja. Csakhogy a Habony Művek, meg Andy Vajna TV2-je nektek dolgozik, ti etetitek, ti tömitek tele az adófizetők milliárdjaival. Szóval ne sunyizzatok, a felelősség egyértelműen a tiétek.

Volner János végül arra vár választ a fideszesektől, belegondoltak-e abba, hova vezet ez az egész, a polgári Magyarország felkent lovagjai hol akarják meghúzni a gusztustalanság határait.

Küldjünk mi is a nyakatokra egy-két profit, hogy aztán az egész internet néhány valóban pikáns felvételt szemlélve a magánéletetek legrejtettebb titkain csámcsogjon? Hogy viseljétek el hozzám hasonlóan ti is a szeretteitek könnyeit a szennymédia megaláztatásai miatt? Ilyen országot akartok? Lehet ilyet is, csak nem érdemes…

Volner János a közelmúltban a parlamentben már sokadszor kérdezte Habony Árpádról Orbán Viktort, aki ennél sokkal érdekesebbnek tartotta, hogy „kicsoda Volner János”, akit egyszerűen  “leadócsalózott”, amit a Jobbik politikusa azonnal cáfolt, és kitartott amellett, hogy a kérdés az: kicsoda Habony Árpád. 

A Liberálisok korábban jelezték, valóban megsértették Volner János alkotmányos jogait és nehéz azt feltételezni, hogy nem politikai megrendelést teljesített a Habony-lap. A Liberálisok a leghatározottabban elítélnek minden hasonló cselekményt, történjen az bárkivel, legyen elszenvedője egyszerű állampolgár, vagy országgyűlési képviselő. Ha nincs, aki megálljt parancsoljon, ha nincs, aki megszólaljon a másik állampolgár védelmében, akkor nem lesz gátja annak, hogy ez holnap ismét megtörténjen, hogy bárki áldozatává váljon megfigyelésnek, emberi méltóságot sértő lejáratásnak – írták a Liberálisok.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.