Belföld

Erdélyi egyházi iskoláknak adott pénzt a magyar kormány

soltesz-miklos(960x640).jpg (Array)
soltesz-miklos(960x640).jpg (Array)
Az intézmények felújítását segítik tízmilliókkal.

Három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány – jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Elmondta: a kormány jövőre első ütemben 10-20 millió forint közötti összeggel segíti a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium több mint száz gyermeket befogadó kollégiumi épületének felújítását. Székelyudvarhelyen a református iskola – az idei támogatás folytatásaként – jövőre húszmillió forintos segítségben részesülhet. A római katolikus iskolának, amely eddig nem kapott támogatást, és ahol nagyon nagy gondok vannak az épület állapota miatt, ötvenmillió forintos támogatást adnak.

Soltész szerint fontos, hogy a különböző felekezetek támogatást kapjanak a templomfelújításokhoz, közösségi programjaikhoz, de legalább olyan fontos az egyházi iskolák segítése is. Emlékeztetett: Nagyszalontán a református iskola fejlesztése kezdődött el magyar kormányzati támogatással, Szatmárnémetiben a katolikus iskola részesült nagyobb támogatásban, a gyimesfelsőloki iskolát pedig többször segítették különböző beruházásoknál.

Az államtitkár elmondta, a támogatásoknál mindig figyelembe veszik a közösség erejét és a magyar kormány lehetőségeit is, de mindenképpen azt tartják szem előtt, hogy a helyben maradást, a magyarság és kereszténység megmaradását segítsék. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik