Belföld

Trükkös csalóktól óvja a nyugdíjasokat a rendőrség

Egészséges bizalmatlansággal fogadják az idegeneket!

A rendőrök most fogták el azt a nőt, aki a megalapozott gyanú szerint tavaly decemberben egy idős nénit fosztott ki Debrecenben. C. Lászlóné és társa egy társasházban csengetett be a 82 éves asszonyhoz,. Azt mondták, egy segélyszervezet munkatársai, vagyoni helyzete felől érdeklődtek és szét akartak nézni lakásában. A 82 éves sértett beengedte őket, de viselkedésük  gyanús lett, ezért sietősen távoztak.

A két nő nem adta fel, egy szomszédos lakásba is bejutottak. Ott szintén egy segélyszervezet munkatársainak adták ki magukat. Az ott lakó 80 éves néni figyelmét elterelve többszázezer forintnyi készpénzt és arany ékszert tulajdonítottak el, majd elmenekültek.

A 40 éves C. Lászlónét néhány napja Debrecenben elfogták, kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették. A nő előzetes letartóztatását a járásbíróság vasárnap elrendelte. Társát még keresik.

A hasonló esetek elkerülése érdekében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya néhány dologra felhívta a figyelmet.

Egészséges bizalmatlansággal és óvatossággal fogadják az idegeneket!
Ne engedjenek be ismeretleneket az udvarra, házukba, lakásukba, bármilyen ügyre hivatkoznak, bármilyen jó üzletet kínálnak, vagy éppen segítséget kérnek!
Otthon ne tartsanak nagy mennyiségű készpénzt, jelentős értékeket! Az otthonuk ajtaját, kapuját tartsák zárva!
Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát, hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikét és mondják el a rendőröknek mit tapasztaltak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik