Belföld

Kilencezer diplomát nem tudtak átvenni tavaly, mert nem volt meg hozzá a nyelvvizsga

diploma(430x286)(1).jpg (diploma, )
diploma(430x286)(1).jpg (diploma, )

Tavaly 9354 diploma ragadt benn egyetemeken és főiskolákon azért, mert nem volt meg az átvételükhöz szükséges nyelvvizsga, ami növekedés az egy évvel korábbi 8500-hoz képest – írja a Magyar Idők csütörtöki számában az Oktatási Hivatal adatai alapján.

Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke a lapnak elmondta: sokan jelentkeznek nyelvtanfolyamokra olyanok, akiknek még hiányzik a szükséges bizonyítvány a diploma megszerzéséhez. Ők többnyire a vizsgaidőszak végét követően iratkoznak be valamilyen intenzív nyelvtanfolyamra, amelyen 2-3 hét alatt, heti 20 órában csaknem egy egész tanéves középiskolai tananyagot sajátítanak el – mondta.

A szakember szerint ha a rendelkezésre álló hazai források lehetővé tennék, érdemes lenne a most záruló diplomamentő programot változatlan formában folytatni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a felnőttképzés keretében nyelvet tanulók száma az elmúlt tíz évben durván a harmadára esett vissza. Míg 2006-ban körülbelül 150 ezren voltak, akik nyelvtanfolyamon vettek részt, jelenleg nagyjából 60 ezren vannak. Úgy vélte, ennek oka, hogy a gazdasági válság hatásai máig érzékelhetők és sokak számára a nyelvtanulás “luxuscikk” lett.

Nagy szükség van arra, hogy – a tervek szerint – nagyobb keretösszeg jusson a nyelvoktatásra a munkanélküliséggel sújtott településeken, hiszen a munkahelyek 40-60 százaléka esetében szükség van idegen nyelvek ismeretére – mutatott rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik