Belföld

Hazavitték az agyonvert tápiószelei kislány hamvait

A Blikk szólaltatta meg annak a tápiószelei kislánynak, Kirának az édesanyját, akit nagy valószínűséggel nevelőapja vert halálra 2014 januárjában. A férfi tárgyalása tegnap volt.

Ahogyan korábban megírtuk, tavaly februárban  zárták le a nyomozást és javasoltak vádemelést. A Pest Megyei Főügyészség akkori közléséből kiderült: a kislányt egy hosszúkás alakú, tompa és kemény tárggyal vágták fejbe igen nagy erővel. A gyerek egy-két percen belül eszméletét vesztette. A férfi ezután kihívta a mentőket, akik újraélesztették a gyereket, de sem ők, sem az orvosok nem tudtak már segíteni rajta. Az életben maradását lehetett meghosszabbítani, halála elkerülhetetlen volt. A kislány arcán és testén ráadásul olyan sérüléseket, véraláfutásokat találtak, amelyek korábban keletkeztek.

A Blikk cikkéből kiderül, hogy elsőfokú ítélet még nem született, a férfi számos, egymásnak ellentmondó vallomást tett. Először nem emlékezett semmire, aztán azt mondta, hogy a kislány leesett az asztalról és a falba ütötte be a fejét. Legutóbb már román elkövetőkről beszélt, akikkel elszámolási vitája volt.

A kislány édesanyja arról beszélt a lapnak, hogy nagyjából fel tudta dolgozni a szörnyűséget. A lap információi szerint az édesanya azóta újabb gyermeknek adott életet, férjével szinte napra pontosan Kira halálának első évfordulóján házasodtak össze. Kira édesapja megtörten vallott a lapnak: mint mondta, Kira hamvait hazavitték, akkor hároméves gyermekének, Cintiának ő mondta el, mi történt testvérével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik