Belföld

Holtversenyben az MSZP és a Jobbik 

Az utóbbi hónapokban a kormánypárt táborának nagysága folyamatosan módosult, a múltkori növekedést most visszaesés követte (26-ról 24 százalékra). A ZRI Závecz Research Intézet szerint a Fidesz előnye azért maradt meg, mert a Jobbik is veszített szavazókat (14-ről 12 százalékra). Az MSZP támogatottsága negyedik hónapja változatlan, szintén 12 százalék.

kv_partok-tamogatottsaga-valasztokoru-2016-junius

A pártok rangsorában a szocialisták már sokszor megközelítették a nemzeti radikális pártot, most teljesen egyforma lett táboruk nagysága.

Egyértelműen javított a DK, a múlt havi 4-ről 6 százalékra bővült a mögöttük álló szavazói kör. Az LMP eredménye lényegében hónapok óta változatlan, ezúttal 3 százalékon áll. Említésre érdemes még az Együtt 2, valamint a PM és a Magyar Liberális Párt 1-1 százaléka.

Emelkedett a pártoktól távolságot tartók aránya, 33-ról 36 százalékra.

kv_partok-tamogatottsaga-biztos-2016-junius

A biztos pártválasztók közé most is a népesség egyharmada tartozik, ezért a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Ebben az aktív és elkötelezett csoportban a Fidesz 39 százalékos, a Jobbik és az MSZP 19-19 százalékot ér el. A biztos szavazók 11 százaléka a DK híve, az LMP-nek 5, az Együttnek 3 százalékos tábora van.

Így hatott Novák kiebrudalása

Az intézet a június első felében végzett reprezentatív közvélemény-kutatásában emlékeztet rá, hogy a Jobbik vezetésében történt változások és az azt körülvevő médiavisszhang rövid távon nem erősítette a párt pozícióit. Áprilisban a választókorúak 15, májusban 14 százaléka támogatta a pártot, míg most 12 százaléknyian adnák rájuk voksukat.

kv_partok-tamogatottsaga-valasztokoru-utobbi-3-honap

A változások társadalmi háttere elég egyértelmű: a Jobbik az elmúlt hónapokban lényegében csak a fiatalok, az alacsony iskolázottságúak és a falvakban élők körében vesztett szavazókat: 7-8 százalékponttal lett kisebb táboruk. A párt a középkorúak, a magasan kvalifikált rétegek és a fővárosiak között megtartotta híveit.

A lemorzsolódás különösen a húszas-harmincas korosztályokban számít érzékenynek, mert itt korábban szoros volt a verseny a Fidesszel. Most a kormánypárt 27, a Jobbik 13 százalékos. A pártnak jelenleg a szakmunkás rétegekben vannak a legerősebb pozíciói, itt 19 százalékon áll (a kormánypártra 23 százalék voksolna).

A Jobbik mostani támogatói körében Vona Gábor kifejezetten kedvelt politikus – egy százfokú skálán 81 pontot kapott. A pártelnök más politikai csoportokban kevésbé népszerű, a DK-sok 23, az MSZP-sek 31 ponttal értékelik, a Fidesz táborától 36 pontot kapott, a bizonytalan választók 34 pontos minősítést adtak.

És így Schiffer önkéntes távozása

Az LMP-nek viszonylag stabil, nagyjából 250-300 ezer fős tábora van. A párt társadalmi beágyazottsága elég szűkös, inkább csak a 40 év alattiak, az érettségizettek és diplomások, valamint a nagyvárosokban vannak támogatói, más rétegekben alig.

Az LMP-vel kapcsolatban visszatérő kutatási eredmény, hogy szimpatizánsaik aktivitása, elszántsága mérsékeltebb, mint más pártok szavazóié. Ebben a hónapban támogatóik 45 százaléka mondta, hogy elmenne voksolni. A Jobbik, az MSZP és a Fidesz táborának 54-55 százaléka aktív, a DK-soknak pedig 62 százaléka.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik