Belföld

Ötvenhat késszúrással ölt a szentendrei késelő

Szentendre gyilkosság (Szentendre gyilkosság)
Szentendre gyilkosság (Szentendre gyilkosság)
A nő gyerekei a házban voltak a támadáskor.

Első tárgyalását tartja kedden a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint halálra késelte barátnőjét Szentendrén tavaly márciusban.  Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés – ezért kell felelnie.

A bíróság emlékeztetett: az érintettek 2014 novemberben ismerkedtek meg egymással. A férfi Angliában dolgozott, ezért ritkán találkoztak. Szerelmes volt a nőbe, közös jövőt tervezett, az asszony azonban elutasította. 2015 márciusában jött haza Magyarországra, látni akarta a nőt, ő azonban próbálta ezt elkerülni – végül mégis belement.  A gyilkosság napján- március 19-én – az asszony késő este ért haza gyermekeivel. A férfi nem sokkal éjfél előtt érkezett, a nő beengedte  a házba. Beszélgettek, majd vitatkoztak. Az áldozat elutasító volt, támadója pedig emiatt dühös lett és legalább ötvenhatszor megszúrta a nőt test szerte, főként a mellkasán, a nyakán ejtett sebeket. Az asszony rövid időn belül életét vesztette.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az áldozatra fia bukkant rá. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás, kezdetben még ismeretlen tettes ellen. A rendőrség később közölte, hogy nem messze a lakástól egy eszméletlen állapotban lévő, sérült férfira találtak, akit a mentők kórházba vittek, ám azt még tisztázni kellett, összefüggésbe hozható-e a bűncselekménnyel. Végül kiderült, ő a tettes. A férfit bejelentés alapján találták meg. Egy közeli házba kopogott be véres ruhában, ekkor már életveszélyes állapotban volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik