Belföld

Kék villogóval ment a családért a kórházigazgató

Feledékenységgel védekezett.

Magáncélra is használja szolgálati autójának kék villogóját a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója – állítja a Népszabadság.

A lap munkatársa szemtanúja volt annak, hogy április 9-én egy megkülönböztető jelzéssel ellátott Skoda Superb állt meg a Lurdy Ház előtt. Egy fiatal lány és egy fiú bepakolt a csomagtartóba, majd elhajtottak. Máskor is látták az autót, volt, hogy nagy sebességgel, villogva, a menetiránnyal szemben közlekedett.

Az újságírók a Bajcsy-Zsilinszky Kórház honlapján ismerték fel az autó sofőrjét, és a Facebook-profilok alapján arra jutottak, hogy az autó a kórházigazgató fiára és annak barátnőjére várhatott, akik bevásárlásra használhatták a kék villogóval felszerelt autót.

A felső középkategóriás Skodát a kórház bocsátotta a főigazgató rendelkezésére. Bodnár Attila nem tagadta, hogy az ő használatában lévő autót láthatták. „Egy ekkora intézmény vezetőjeként az előttem álló feladatokra koncentrálok, és bizony az is előfordul, hogy valahol hirtelen megállok, hogy bedobáljam az élethez szükséges dolgokat” – mondta. Hozzátette: két hónap elteltével már elfelejtette, hogy a Lurdy Háznál miért állt meg.

Azt a jogszabályok egyébként nem tiltják, hogy a szolgálati autóval a családi igényeket is kielégítsék, de a megkülönböztető jelzést adó készüléket csak kiemelt államérdekből vagy közérdekű feladatok ellátása közben lehet kitenni az autóra. A BRFK nyilvántartása szerint a Bodnár használatában lévő Skoda sürgősségi betegellátásra szolgál, ezért kapta meg a lámpát, bár a főigazgató sürgősségi esetekhez ritkán hívott belgyógyász – véli a lap.

A vonatkozó rendelet egyébként azt is leszögezi, hogy a kék lámpát akkor lehet felszerelni, ha felirattal, jelzéssel jól látható és olvasható módon feltüntetik, ki és milyen célra használja az autót, de a Skodán ez nem volt meg. A főigazgató azt állította: az autóra készült ilyen felirat, de az leszedhető, és elképzelhető, hogy elfelejtette kihelyezni vagy a kék lámpát levenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik