A napilap szerint a bankokhoz tavaly több mint százötvenezer ügyfélpanasz futott be a hitelek elszámolásával kapcsolatban, a második lépcsőfokot jelentő Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig – idén május közepéig – valamivel több mint 16 ezer ügy érkezett.
Kardos-Nagy Tünde, a békéltető testület szóvivője a Magyar Időknek elmondta, hogy a 16 ezer ügy döntő többsége tavalyi keltezésű, idén mindössze nyolcszáz eset került a fórum elé. Az ügyek legnagyobb része a devizaalapú kölcsönszerződések elszámolásával kapcsolatos. Hatezer eljárás a külföldi pénznemben nyilvántartott jelzáloghitelek elszámolása miatt indult, 6500 esethez pedig a devizaalapú autókölcsönök problémái adtak alapot. A forinthitelek elszámolása miatt kétszáz ügy került a testület elé.
A szóvivő közölte, az elszámolások miatt indult eljárások többségét már lezárta a testület.