Deák Dániel, Oktatási Hálózat
A helyzet drámai. A magyar oktatási rendszer azonnali és gyökeres átalakítására van szükség. Más kérdés, hogy van-e erre esély – attól tartok, hogy nem. Össze kell hívni a szereplőket és el kell kezdeni közösen gondolkodni. Ennek nyomát sem látom. A köznevelési kerekasztal semmit sem ért el. Semmit. A két beterjesztett törvényjavaslatban önmagában persze fontos, amúgy periférikus kérdések szerepelnek. Az igazán fontos törvényekkel ezek a javaslatok köszönőviszonyban sincsenek. Hogy lehet oktatást elképzelni a 21. században tankönyvszabadság nélkül? Úgy, hogy konfiskálják a nagyszerű, egymással nemes versenyben álló kiadók pénzét?! Ez súlyosan alkotmányellenes. Elképesztő az is, hogy olyan előfordulhat, amit az alapítványi iskolákkal tesznek: hogy csak akkor végezhetik a munkájukat, ha átadják a vagyonukat.
Erőss Gábor, MTA
Nagyon szeretem az Orbán-kormányt szidalmazni, de ez egy több évtizedes válság. Azért, mert a magyar iskolarendszer mindig is rendkívül egyenlőtlen volt, 2010 előtt sem adta meg az esélyt, hogy a gyerekek továbbtanuljanak, hogy egyenlő eséllyel induljanak az életbe.
A szegregáció nem vész el, csak átalakul, és az egyenlőtlenségek sem vesznek el, csak átalakulnak.
A hetvenes években a roma tanulókat hivatalosan szegregálták, roma osztályokba, illetve fogyatékossá nyilvánították őket. A szegregáció aztán szépen, fokozatosan finomodott, megjelentek új formái. 2010-ben már komoly törekvés volt ezek felszámolására. De az továbbra is igaz volt, hogy a korai szelekció folyamatában, a szabad iskolaválasztás és tanulóválogatás idején máris szelektálták őket az iskolák. Különböző kormányok alatt és intézkedésekkel, de folyamatosan mélyítette a magyar kormány a szakadékot.
Heller Mária, ELTE Társadalomtudományi Kar
Annyira súlyos válság van, hogy nem nehéz meghatározni, mik a célok: olyan embereknek kell kijönni az iskolából, akik tudják, hogy mit akarnak, rendelkeznek a tudással és azzal a képességgel, hogy az előttük álló 40-50-60 évben fejlődni tudjanak. Mit kezd majd ez a társadalom, amikor kijönnek az iskolából azok a szakiskolások, akik kapát és nyelet tudnak majd reszelni, és egyre többen lesznek ők, és egyre kevesebben azok, akik tényleg tudnak mit kezdeni magukkal?
Miklósi László, Történelemtanárok Egylete
Azzal kerestem meg Göncz Árpádot, hogy van-e lehetőség arra,
hogy az akkori hat párt képviselőit bezárja egy szobába és addig ne engedje ki őket, amíg meg nem állapodnak?
Az azonnali válasz az volt, hogy bocsánat, de nem tehetjük ki az elnök urat egy lehetséges visszautasításnak. Akkor bennem eltört valami.
Szakál Ferenc Pál, Nemzeti Pedagógus Kar
Mindenhova viszek magammal egy listát, ami most éppen 15 pontból áll, arról, ami le van írva ugyan a hatályos jogszabályokban, de egyszerűen nem működik, nincs finanszírozva, satöbbi. Próbáljuk ki, milyen lenne, ha működne! Mondhatnám úgy is, hogy adjunk egy esélyt a rendszernek. Ami még nekem hiányzik, az a cél: mi végre van a magyar közoktatás? Jobb PISA-mérés, felzárkózás a finnekhez? Oké, és a finnek ugyanazt akarják, mint mi? És nem a filozófiai célokra gondolok, hanem a konkrétakra – mi az a kimenet, amit el akarunk érni?
Lázár Júlia, Hívatlanul Hálózat
Én hatályon kívül helyezném a köznevelési törvényt. Helyette jobb híján az előző törvény lenne érvényben, de csak addig, amíg kidolgozzuk a szakma, a szülők bevonásával, hosszú távra azt a szabályozást, ami nem egy szűk gazdasági érdekcsoporté, hanem a gyerekek érdekeit szem előtt tartó szabályozás. Azonnali változásra van szükség, hiszen a legrosszabb helyzetben lévő – SMI-s, hátrányos helyzetű – gyerekeket zárja ki a leginkább.
Gyetvai Viktor, Független Diákparlament
Bekerülünk hatévesen az iskolába, baromi kíváncsiak vagyunk, de ahelyett, hogy a kérdéseinkre választ kapnánk, kapjuk az arcunkba a tényeket.
Ha olyanokat adnak le, amik egy Google-keresés után ott vannak a képernyőn, akkor az nem fog minket érdekelni.
Nekünk ezzel együtt is önkritikusnak kell lennünk, azt kell néznünk, mi mit tudunk segíteni. Több tanár kell, és az, hogy presztízse legyen – hogy ne legyen az a hozzáállás, hogy aki tudja, az csinálja, aki nem, az tanítja.
Krasznai Gábor, Szülői Összefogás Mozgalom
A szülő és a pedagógus természetes szövetségesek. Ha nem így van, dobhatjuk ki a kukába az egészet. Az oktatás termék – az állam a gyártó, a pedagógus az ügynök, a szülő a megrendelő.
A szülő a pedagógus által megrendeli az államtól, mondjuk a Mercedest, amire az állam azt mondja, nem, te csak egy használt Trabantot kaphatsz, de tessék szépen a Merci árát kifizetni.
Amíg azon vitatkozunk, hogy szakmailag kinek van kompetenciája és kinek nincs, vagy amíg a szülő fél, hogy ha beszél, a gyereken állnak bosszút, vagy a pedagógus, hogy kirúgják, ha kinyitja a száját, amíg egy nagyon komoly vallási vezető megfenyegetheti a szülőket egy sztrájk előtt, addig ott nagyon-nagyon nagy baj van.
Törley Katalin, Tanítanék Mozgalom
Hősökként gondolunk a tanárokra, miközben egy normális szakmában nem kellene, hogy hősként gondoljunk rájuk. Hanem úgy, mint egy szakma képviselőjére, aki végzi a dolgát.
Galló Istvánné, Pedagógusok Szakszervezete
Nehogy azt gondoljuk, hogy a pedagógusok nagy része lánglelkű forradalmár. Dehogy az! A pedagógusok nagy részének tetszik ez a rendszer. Megmondják neki, mit csináljon, vagy sikerül, vagy nem, de nincs felelősség.
Én voltam olyan borsodi faluban, ahol a polgármester megverte az iskolaigazgatót, mert a több hónappal azelőtti túlórapénzeket kérte.
Igaz, ez a polgármester megverte a jegyzőt is, de neki legalább egy házat adott ezért.
