Napos kacsák (napos kacsa, kiskacsa, baromfi, baromfi, )
Belföld

Ötven fehér kacsára adott legelőt a Hortobágyi Nemzeti Park

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 05. 11. 10:54

Egészen elképesztő eredménnyel zárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatait érintő vizsgálata. A KEHI jelentését Gőgös László, az MSZP politikusa hozta nyilvánosságra. Az 1600 pályázat értékelését 4 alkalmazott és egy ügyvéd végezte 60 nap alatt.

A KEHI 45 birtoktestet érintően 59 pályázat esetében állapította meg, hogy olyan pályázatot hirdettek ki győztesként, amely nem felelt meg a kiírásnak, ezeket érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a vonatkozó kormányrendelet alapján. 52 pályázó a másolatban csatolt dokumentumokat sem ügyvéddel, sem közjegyzővel nem hitelesíttette, három pályázat pedig határidőn túl pótolt hiányzó igazolásokat, holott erre nem volt mód az eljárásban.

A pályázati eljárásban az állatállományt pontozták, 1040 pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntettek fel. a nyertesként kihirdetett pályázatok közül 34 birtoktest esetében az eltérés olyan mértékű volt, hogy az befolyásolta a pályázat eredményeit.

Kacsalegeltetés, lóútlevél

Jelentős problémákat találtak az állatállományokkal kapcsolatban is. A pályázatok értékelésekor nem súlyozták, hogy egy adott méretű birtoktestremekkora és milyen összetételű állománnyal pályáztak. A teljes pontszám 20 százalékát, az adott értékelési szemponton belüli maximumot érhette el így az a pályázó, aki viszonylag kevés, de őshonos vagy veszélyeztetett fajtájú állattal pályázott úgy, hogy földterület sem volt a használatában, szemben azzal, aki nagyobb állatállománnyal pályázott úgy, hogy földterülettel rendelkezett.

Bár a meghirdetett földterületek többségében legelők voltak, két esetben olyan pályázó nyert, akinek állatállománya csak sertésekből és baromfikból állt. Min a jelentésben fogalmaznak,

volt olyan földterület, amit egy ötven darab fehér magyar kacsával rendelkező pályázó nyert meg.

Továbbá

volt olyan pályázó, aki 2011-ben kiállított lóútlevéllel igazolta állatállományát.

A KEHI szerint lehettek színlelt szerződések is: volt olyan gazdasági társaság, amely a pályázat kiírását követően jött létre, korábban semmilyen mezőgazdasági tevékenységet sem folytatott. A teljes KEHI-jelentésért kattintson ide.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.