Belföld

Videón, ahogy biztonságiak bántalmazzák az egyetemistákat az ELTE buliján

Megírtuk korábban, a Lágymányosi Eötvös Napokon (LEN) három fiatalt, köztük egy lányt is megvertek a biztonsági őrök, legalábbis ez derül ki az esemény Facebook-oldalára kiírt egyik posztból.

A sértett lány péntek délelőtt ezt írta ki a Facebookra:

hello, éjszaka a biztonsági őrök szétverték a barátomat és a barátainkat nagyon durván, és engem is megütöttek többször. Egy srác akkor mondta, hogy felvette videóra, kérném hogy írjon nekem, szükségünk lenne rá a feljelentéshez.
Illetve a LEN szervezőit kérném, hogy válaszoljanak az üzenetemre és adják meg a főszervező elérhetőségét!
Köszi

És:

Ugyanaz a cég szervezte, mint a gólyatábort, ahol az erőszak történt

A LEN-es buli résztvevői szerint az eseményt az az K&B Fest Kft. bonyolította le, akik a nemi erőszak ügy miatt elhíresült ELTE-TÓK gólyatábort is szervezték. Az ELTE hallgatói önkormányzata reagált, írja az Index.

Valóban a K&B Fest Kft.-vel kötött szerződést a rendezvény lebonyolítására. A biztonsági feladatokkal azonban a K&B egy Szentinel Kft. nevű céget bízott meg.

Az egyetem megerősítette, hogy ugyanaz a cég szervezi ezt a rendezvényt, mint ami a nemi erőszakról elhíresült gólyatábort, de kiemelték, hogy „a sajnálatos esemény elkövetőjével nem álltak munkakapcsolatban, és az esemény megelőzése, elhárítása nem felróható nekik”. A fotóst, akit azóta elítéltek, nem ez a cég kérte fel a gólyatárboros munkára, soha semmilyen jogviszonyban nem álltak vele.

Az ELTE állítja, a rendezvényt lebonyolító cégnek komoly referenciái vannak egyetemi és más nagyszabású ifjúsági rendezvények lebonyolításában. Ezért kaptak felkérést ajánlattételre most is. Hangsúlyozzák, a mostani rendezvényt egy külső biztonsági cég őrizte, ami kifejezetten zenés rendezvények biztosításával foglalkozik.

Voltak olyan hírek, hogy a LEN-en több verekedés is volt, ezt az egyetem nem tudta megerősíteni.

Azt azonban megerősítették, hogy a katasztrófavédelem kinn járt, de nem azért, mert riasztották őket, hanem a szokásos bejáráson, rutinellenőrzésen voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik