Belföld

A bíróság szerint Orbán hazudott Gyurcsány cégéről

Az Altus első fokon pert nyert a miniszterelnök ellen, akinek 270 ezer forintot kell fizetni, és nyilatkozatban sajnálkozni.

Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. – jelentette be a DK elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében kimondta: a miniszterelnök valótlanul állította tavaly májusban, hogy az Altus az Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásából származó bevételt egyértelműen pártcélokra is használja. A bíróság azt is kimondta, hogy Orbán abban a hamis színben tüntette fel a megbízást, hogy azt az Altus politikai megfontolástól vezérelve nyerte el.

Az ítélet szerint Orbán Viktornak ki kell fizetnie 270 ezer forint perköltséget, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását.

Gyurcsány szerint az ügy tanulsága, hogy a kormányfő „bármilyen gátlástalan hazugságra kész, ha politikai érdeke úgy kívánja”, másrészt az, hogy Orbán Viktor „morális, társadalmi és politikai értelemben egyaránt legyőzhető”.

Hiába az ítélet, a Fidesz-frakció közleményben ismételte meg a vádakat, azt írták: „Gyurcsány Ferenc hiába bújik az ügyvédek szoknyája mögé, messziről bűzlik a családi cégének 1,5 milliárdos brüsszeli megbízása. A vak is látja, hogy Gyurcsány Ferencet Brüsszelből pénzelik a családi cégén keresztül, ő pedig Brüsszel politikai megrendeléseit teljesíti”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik