Belföld

Lakást, házat próbált felrobbantani, az egyiket sikerült – Fotóval

24.hu
24.hu

2016. 04. 14. 10:12

A fiatalember szabadlábon várja a tárgyalását.

Egyebek mellett közveszélyokozás bűntette miatt állítanak bíróság elé egy fiatalembert, egy lakást megpróbált, egy házat pedig fel is robbantott Győr-Moson-Sopron Megyében még 2014-ben. Ha bűnösnek találják, kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Az első eset a vádlott 27. születésnapján, 2014 májusában történt Győrben. A társasházi lakásban a gáztűzhely gázcsövét elvágta, a gázcsapot kinyitotta, emiatt ömleni kezdett a gáz a zárt lakásban. A szomszédok érezték a gázszagot, ezért értesítették a hatóságokat. A lakásban lévő fiatalember a rendőröknek és a tűzoltóknak nem nyitott ajtót, így be kellett törni azt. Pár hónappal később –  október 7-én –  mindezt megismételte a megye egyik településén, a saját házában. A konyhai és a fürdőszobai csöveket vágta el és kinyitotta a gázcsapot.  Ezúttal robbanás történt, az épület megsemmisült, a vádlott pedig súlyosan megsérült.


Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

A vádiratban szerepel egy harmadik kísérlet is: a fiatalember 2014 augusztusában egy széndioxid-patronos pisztollyal jelent meg volt barátnője szüleinek háza előtt, és életveszélyesen megfenyegette a lány apját, majd háromszor a lába elé lőtt.

A vádlott a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint szabadlábon védekezik.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.