Budapest, 2006. április 5. 
Gyurcsány Ferenc kormányfő, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje (b) és Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje (j) kezet fog, amikor televíziós vitán vesz részt a Magyar Televízió Kunigunda utcai VIII-as stúdiójában. Háttérben Süveges Gergő (b2) és Rábai Balázs (j2) moderátorok, az MTV munkatársai.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Belföld

Gyurcsány ma is nagyon megverné Orbánt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 04. 06. 11:17

Szerinte a miniszterelnök csak akkor állna ki vitázni, ha rákényszerülne.

Gyenge volt a kihívó, valami hiba csúszott Orbán Viktor felkészítésébe. Ezt mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a tíz évvel ezelőtti, egyben utolsó, miniszterelnök-jelölti vitáról. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy vélte, az ellenzékből támadó politikus mindig könnyebb helyzetben van, nehezebb őt számon kérni.

A volt miniszterelnök szerint az ő alapvető politikai nézetei nem változtak, de Orbán Viktor azóta fél a vitáktól. Gyurcsány azt mondta, ha alkalma lenne rá, nyílt vitában most is megverné a miniszterelnököt, aki csak az erőből ért. Ha azt érzi majd a miniszterelnök, hogy szükség van a vitára, akkor majd kiáll.

Ehhez „csak” az kell – tette hozzá az ellenzéki politikus, hogy olyan helyzet teremtődjön, hogy kénytelen legyen kiállni a választók elé, és elmondani nekik, mire készül. Arról, hogy akkor Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor volt-e a jobb, máig tart a vita.

Tény, hogy a szocialisták győztek, és azóta nem volt olyan vita, amelynek révén a választók jobban megismerhetnék a jelöltek programját. Tíz éve, a választások első fordulóját négy nappal a tévévita után, április 9-én tartották. A biztos pártválasztók között februárban a Fidesz és az MSZP is 29 százalékon állt. 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.