Belföld

Háborognak a szentgotthárdiak a menekülttábor miatt

24.hu
24.hu

2016. 03. 05. 08:42

Pedig tavaly már működött a városban befogadóállomás, és akkor semmilyen bűncselekmény nem történt.

Polgári engedetlenségre is hajlandóak lennének sokan Szentgotthárdon amiatt, hogy sátortábort állítanának a menekülteknek – írja a Népszabadság. Van, aki attól fél, hogy „megerőszakolják a nőket meg a gyerekeket”, egy ajándékboltos férfi pedig azt a szégyenletes véleményét hangoztatta, hogy pisztolyt tartana a fejükhöz és lelőné, aki nem akar dolgozni.

Pedig tavaly már működött a városban befogadóállomás, akkor semmilyen bűncselekmény nem történt. Az üzletek gazdái szerint azonban az osztrák vevőket elriasztja a jelenlétük. Huszár Gábor, a város fideszes polgármestere azt mondta: „egyetlen település sem örül egy menekülttábornak”, de nem hagyhatják, hogy szabadon járkáljanak az emberek, regisztrálni kell őket és ezt célszerű az ország legnyugatibb településén megtenni.

Huszár arra is kitért, hogy az önkormányzatnak nincs beleszólása a tábor létesítésébe, mert a kormány válságtérséggé nyilvánította a megyét. Félni egyébként nem kell, mert a menekültek nem bűnözők, a rendőrség pedig nagyobb létszámmal garantálja a biztonságot – mondta.

Ugyanakkor a helyi jobbikos képviselő szerint mindent meg kell tenni a sátrak felállítása ellen, és sok helybéli hajlandó lenne a polgári engedetlenségre is ennek érdekében – derült ki a beszámolóból.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Meghalt egy nő Somogyban, mert nem volt térerő
Nem lehet utólag bemutatni a parkolójegyet Budapesten