Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette – emiatt emelt vádat az ügyészség két fiatal ellen, akik megöltek egy idős embert tavaly nyáron pusztaszemesi otthonában. Hamarosan bíróság elé állnak, tárgyalásukat előzetes letartóztatásban várják.
A vádirat szerint – az akkor 17 illetve 20 éves – fiatalok a gyilkosság előtti napokban, de még a halálos támadás napján is elmentek áldozatuk otthonába, hogy meglopják. Tudták, hogy jó anyagi körülmények között él és pénzt tart otthon. Június 30-án 6 ezer forintot sikerült szerezniük, ekkor egy gyereket is magukkal vittek. Kevesellték a pénzt, ezért eldöntötték, hogy visszamennek, és megölik a Franciaországból hazatelepült nyugdíjast, holttestét pedig eltüntetik.
Amikor odaértek a házához, amikor az idős férfi nem volt otthon, így bemásztak és értékek után kutattak. Amikor a tulajdonos megérkezett, elrejtőztek. Megvárták, hogy belépjen a szobába, majd lecsaptak: a kamasz egy sörösüveggel többször megütötte az orrát és a fejét, majd a megtántorodó férfit mellkason rúgta, amitől az áldozat hanyatt esett. A sörösüveg eltört, ezért felkapta az idős ember járóbotját és azzal rontott neki. Eközben cinkosa egy mikrohullámú sütőt dobott rá, majd egy fa széket többször nekivágott, olyan erővel, hogy a bútor kettétört. Ketten összesen 28 ütést mértek a férfira.
A fiatalok ezután 20 ezer forint értékű zsákmányt szedtek össze, fényképezőgépet, mobiltelefont, ékszereket és karórát , de a pénzt – 370 ezer forintot, amit az idős férfi egy bőr hónaljtokban tartott – nem találták meg.
Mielőtt elmenekültek a helyszínről, hígítót locsoltak szét a magatehetetlen állapotban lévő férfi körül, és meggyújtották azt. A még életben lévő férfit a tűzoltók menekítették ki a házból, ám nem sokkal később, még a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Somogy Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a tinédzser felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el a bűncselekményt, de társa is visszaesőnek számít. Előbbit fiatalkorúak börtönébe küldenék, idősebb cinkosát pedig fegyházba.