Belföld

Hasba szúrt egy embert Körmenden, majd Angliába szökött

24.hu
24.hu

2016. 02. 29. 11:20

"Betörés, adja a pénzt és az aranyat, mert meg fogom ölni” - ezzel fenyegetőzött.

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki a gyanú szerint tavaly decemberben hasba szúrt egy embert rablás közben Körmenden, majd elhagyta az országot. A szökevényt azóta elkapták, felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt kell felelnie.

A támadás december közepén történt, a férfi betört egy körmendi házba, majd késsel fenyegette meg a lakót. “Betörés, adja a pénzt és az aranyat, mert meg fogom ölni”- ezzel próbálta megfélemlíteni. A férfi azt mondta neki, az autóban van a pénze, ezért elindultak a garázs felé. Eközben a rabló kést szorított a tulajdonos torkához. Dulakodni kezdtek, a támadó pedig hasba áldozatát és többször meg is ütötte őt, majd elmenekült. A férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba, de akár életveszélyes állapotba is kerülhetett volna, az ügyészség szerint ennek” közvetlen reális lehetősége” fennállt.

A késelő Angliába szökött, ahol európai elfogatóparancs alapján, február 25-én fogták el majd átadták a magyar hatóságoknak – közölte hétfőn a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. november 24.
A budapesti olimpiai helyszínek 3D-s bemutatóját nézik hoszteszek a Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatát népszerűsítő festést kapott Airbus A321-es típusú repülőgép bemutatóján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján 2016. november 24-én. A budapesti pályázatot két repülőgép népszerűsíti, amelyek a Wizz Air flottájában teljesítenek szolgálatot.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.