Belföld

Borús lesz a héten az ég

esofelho(7)(960x640).jpg (Array)
esofelho(7)(960x640).jpg (Array)

Csütörtökön nap első felében északon és nyugaton erősen, máshol változóan felhős lesz az ég, írja a Köpönyeg.hu. Déltől aztán mindenhol tovább vastagszik a felhőzet. Eleinte inkább csak a nyugati és az északi területeken, később egyre többfelé várható eső, záporeső. A délkeleti szél egyre többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Az ország nagy részén 10-15 fok várható, de a Nyugat-Dunántúlon ennél hűvösebb lesz.

Pénteken eleinte sokfelé lesz eső, déltől aztán szakadozik a felhőzet és egyre inkább az északkeleti, keleti tájakra korlátozódik a csapadék. Megerősödik az északnyugatira forduló szél. 6 és 11 fok között alakul a csúcsérték.

Szombat reggel csökken, majd este ismét megnövekszik a felhőzet. Napközben viszont akár több órára is kisüthet a nap. Csapadékra estig nem kell számítani. 9 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Vasárnap reggel és délelőtt erősen felhős lesz az ég, északon kisebb eső, zápor is előfordul. Délután csökken a felhőzet, egyre többfelé fordul naposra az idő. A megerősödő déli széllel enyhébb levegő áramlik hazánk térségébe, többfelé kúszik 10 fok fölé a hőmérő higanyszála. Hétfőn borongós, esős, szeles idő valószínű. A csapadékos idő hatására ismét gyengülhet a nappali felmelegedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik