Belföld

Az Uber felveszi a kesztyűt, visszavág a kormánynak

A kormány már korábban eldöntötte, a taxisok mellé áll, az Uber-sofőröket akár rendszámlevétellel is büntethetik. Az Uber visszavág.

Megírtuk korábban, levehetik a szabálytalan Uber-taxisok rendszámát, ezt a fejlesztési minisztérium parlamenti államtitkára jelentette be.

A hvg.hu azt írja, az amerikai cég magyar képviseleténél először megdöbbentek a bejelentésen, majd elkezdtek válaszcsapáson gondolkodni.

Múlt héten még arról beszéltünk, hogy milyen módosításokra van szükség az elektronikus számlánkkal kapcsolatban, hogy mindenben megfeleljünk az adóhatóság kívánalmainak, tegnap pedig már a gyermekpornóval egy kategóriába tartozó illegális tevékenységként tüntetnek fel minket, mondta a portálnak Fekete Zoltán, a cég itteni operatív tevékenységéért felelős vezetője.

Online petíciót is indítottak, ennek aláírásakor megy egy automatikus e-mail Seszták Miklós miniszternek és Fónagy János államtitkárnak, ez is a tiltakozásuk része.

Fekete szerint nem igaz Fónagy azon kijelentése, hogy hogy az Uber hollandiai központja minden együttműködést megtagadott, mint ahogy az sem, hogy az Uber feketepiaci tevékenységet folytat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik