Belföld

Elkezdődött a hármas metró szerelvényeinek felújítása

Az első felújítandó kocsit már januárban átadták az ezt elvégző vállalkozóknak, mondta a BKK a Világgazdaságnak. A lap azt írja, hogy az ütemezésnél fontos szempont, hogy elsősorban azokat a szerelvényeket adják le, amelyeknek már úgyis esedékes volt a felújítása.

A VG úgy tudja, az első szerelvények a szerződés tavaly szeptember 11-i hatálybalépése után 16-18 hónap múlva megérkeznek, a prototípus szerelvények sikeres próbáit követően havonta két felújított szerelvény állhat forgalomba. A garantált élettartam 25 év lesz.

A felújítás során 37 darab, hat kocsiból álló szerelvényt korszerűsítenek majd. Az egyetlen érvényes pályázatot az orosz Metrowagonmash adta le, ők nyertek a 219,2 millió eurós ajánlatukkal.

Forgalmi változásokra is készülni kell, de nem a szerelvények, hanem a metróvonal felújítása miatt. Ez még idén elkezdődik, úgy tervezik, hogy három szakaszban és két ütemben valósulna meg.

Az első ütem az északi és a déli szakasz, a második a középső, a Lehet tér és a Nagyvárad tér között. Az első ütem vágányzárainak ideje alatt a középső szakaszon közlekedik a metró.

Pótlóbuszokat is bevet a főváros, 150 új csuklós buszt szereztek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik