Belföld

Horogra akadt a csörögi betörő, feltételezett orgazdája is elbeszélget a rendőrökkel

A váci rendőrök egy 25 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – írja a police.hu rendőrségi portál.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Gyula 25 éves csörögi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi január 12-e és január 13-a  között kivágta egy csörögi ingatlan kerítését és onnan egy lezárt állapotban hagyott elektromos kerékpárt, illetve különféle kézi szerszámokat tulajdonított el. A váci rendőrök január 13-án egy szántóföldön megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított biciklit.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a lopás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Gyulát, akit január 18-án egy fóti lakásban elfogtak és előállítottak. A váci nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Már lehetett gyakorlata…

A nyomozás során kiderült, hogy a 25 éves férfi december 9. és december 23. között további három vagyon elleni bűncselekményt követett el Csörög területén. Egy esetben egy parkoló személygépkocsiból tulajdonította el az akkumulátort úgy, hogy a motorháztető zárszerkezetét megrongálta. Két esetben csörögi ingatlanokba tört be és az egyik helyről műszaki cikkeket, valamint karórát tulajdonított el, míg 2015. december 23-án a lopás elkövetése közben megzavarták, így értékszerzés nélkül elmenekült a helyszínről.

A nyomozók az eljárás során orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki B. Zsolt 45 éves csörögi lakost, aki a jelenlegi adatok szerint 2015. december 27-én az esti órákban a lakásán megvásárolta azt az akkumulátort, amit B. Gyula néhány órával korábban tulajdonított el.  A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik