AppleMark
Belföld

180 millióból készítik elő a minisztériumok Várba költözését

24.hu
24.hu

2016. 01. 08. 06:53

Simicskó már nem akarja, hogy Székesfehérvárra vigyék a honvédelmi tárcát.

Legkésőbb a jövő év vébére a budai Várnegyedbe kell költöznie a Belügyminisztériumnak és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Az előkészületekre 180 millió forintot biztosít a kormány az idei költségvetésben – tudta meg a Magyar Idők.

A kormánypárti napilap azt írja: a felújítások és az elhelyezés pontos költsége még nem ismert, a tárcáknak jelenleg helyt adó állami tulajdonú ingatlanok sorsáról sincs még döntés. A kabinet a nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg azzal, hogy tegyen javaslatot az ingatlanok legelőnyösebb feltételek szerinti értékesítésére.

Még tavaly júniusban jelentették be, hogy a Földművelésügyi Minisztérium Debrecenbe, a honvédelmi minisztérium Székesfehérvárra költözik. Fazekas Sándor tavaly tavasszal azt mondta: előterjesztés készül a kormány számára arról, hogy idén március 15-ig elköltöztetik a minisztériumot. A honvédelmi tárca költözését pedig, bár az előző miniszter, Hende Csaba támogatta, Simicskó István már nem szorgalmazza.

Tavaly novemberben Lázár János jelentette be, hogy erősíteni kell a budai Vár kormányzati funkcióit, így nemcsak a kormányfő és hivatala, hanem a belügyi és nemzetgazdasági tárca is a Várnegyedben kap helyet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

police car, cop pursuit in night blue red light
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.