Budapest, 2012. szeptember 20.
Beer Miklós váci megyés püspök a Szent Istvánról elnevezett I. osztályú vasúti kocsiban a Nyugati pályaudvaron 2012. szeptember 20-án. A kocsi a jövő évben a lengyelországi Czestochowába és a csíksomlyói pünkösdi búcsúba tartó zarándokvonat része lesz. 
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Belföld

A magyar püspök Ferenc pápa mellé állt Orbánnal szemben

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 12. 18. 09:57

Dogmadöntögető interjúkötet a valódi kereszténységről. Beer Miklós váci megyés püspök családról, gazdagságról, menekültekről, megosztottságról.

Az emberi kapcsolatokról a püspök úgy véli, a legtöbb gondot az okozza, hogy nagyon gyorsan, indulatosan bántjuk meg egymást. Gondolkodás nélkül nekiesünk a másiknak, leszidjuk őt, számon kérjük.

Ha mondjuk egy asszony hazaérve a munkahelyéről szembesül a sok mosatlan edénnyel, a gyerek rossz osztályzatával, a földön heverő zoknival, a tele kukával, eleve feszült lesz és a kimerültségtől sokkal hamarabb „fel fogja kapni a vizet”. A férj is előbb visszaszól, mert ő is fáradt.

Az emberi kapcsolatainkban kiszolgáltatottak vagyunk annak, hogy minden szituáció felkészületlenül ér bennünket. Nem tudjuk a konfliktusokat előre lejátszani magunkban, ezért kényszerítenénk akaratunkat a másikra. Jó lenne egy általános „gyógymód”, meg az, ha valamit mi is engednénk, mert akkor a másik is könnyebben enged.

Vagy ha csak átölelnénk a másikat, és éreztetnénk vele, bár feszült vagyok, mégis szeretem.

A valódi keresztényi szeretetről

Beer Miklós szerint tudatosítani kellene, hogy amikor minden rendben van, az kegyelmi időszak, ilyenkor kellene észrevenni

az Úristen ajándékozó szeretetét és mások szenvedését.

Nagyon sokszor tapasztalta, hogy amikor beteg lett valaki, azt kérdezte: miért éppen én? Ha valaki így gondol betegségére, azzal elárulja magáról, hogy a másik nyomorúságát eddig észre sem vette.

Jó lenne, ha időben kinyitnánk a szívünket. Amikor egészségesek vagyunk, elmehetünk nyaralni külföldre, szinte bármit megengedhetünk magunknak, akkor kellene odafordulunk másokhoz. Azokhoz, akiknek most kell a segítség.

Szerinte nem szabad elmulasztani a segítséget. A püspök idézi Ferenc pápát, aki azt mondja, ne toljuk perifériára a „leselejtezett” embereket, hiszen éppen rajtuk keresztül tudunk mi is emberré válni.

És ez nem elméleti dolog!

Valóban Jézus keresztje ad vigaszt, de ezt valakinek közvetítenie kell. A hívőknek sokkal inkább vállalniuk kellene, hogy odamennek a szenvedőkhöz, az egyedül élőkhöz, a hajléktalanokhoz, a kiszolgáltatottakhoz, a betegekhez, akiket megérintenek Istenük irgalmával.

Ez az együttérző lelkület szükséges ahhoz, hogy amikor mi kerülünk bajba, el tudjuk fogadni a segítséget, és főként ne lepődjünk meg.

A csodavárás veszélyeiről

Beer Miklós úgy véli, a szektás, csodaváró dolgok nagyon is összeérnek a keresztény, vallásos élet látomásos világával, ami sokszor megnehezíti az eligazodást. A látomásokkal kapcsolatban ő szkeptikus. Nem akar senkit megbántani, de úgy gondolja, ezek a látomások adhatnak indítást egyeseknek, akár sokaknak is, de nem tesznek hozzá az evangéliumhoz.

Ahhoz képest, amit eddig is tudtunk. Ahogy a napfény mindig más területeket világít meg, időnként más kap hangsúlyt. Ezek a látomások ráirányítják a figyelmet valamire. Leginkább Fatima mozgatta meg az emberek fantáziáját. Az volt a kicsengése, hogy az emberek bűnösök, meg kell térniük, jön a „fehér ruhás” ember, és így tovább. Aztán ott van Medzsugorje, ahova elmegyünk, és várjuk a Napcsodát… Komoly, értelmes emberek elhiszik, hogy délután 3 óra 20 perckor jön a Napcsoda, amikor a Szűzanya mond majd valami érdekeset.

Ő félti azokat, akik ezeknek a látomásoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Elismeri, lehet, egy kicsit pimasz dolog, de tudatosan nem ment se Lourdes-ba, se Fatimába. Pedig szerveztek nagy püspöki kirándulásokat mindkét helyre. Ő a hívekkel inkább a gyönyörű magyarországi templomokba ment. Imádkoztak, szentmisét, szentségimádást tartottak. Olyan helyre, ahol „csodák szoktak történni”, nem mentek. Óvta a híveket attól, hogy csodát várjanak. Szerinte ugyanis nem az a nagy csoda, ha valaki meggyógyul a rákból, hanem az, ha valaki mindvégig állhatatos tud maradni a hitében.

Budapest, 2012. szeptember 20.
Beer Miklós váci megyés püspök a Szent Istvánról elnevezett I. osztályú vasúti kocsiban a Nyugati pályaudvaron 2012. szeptember 20-án. A kocsi a jövő évben a lengyelországi Czestochowába és a csíksomlyói pünkösdi búcsúba tartó zarándokvonat része lesz. 
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szegénységről, menekültekről

Szerinte a katolikusok sem véletlenül kapták Ferenc pápát, aki mindig a szolidaritást hangsúlyozza.

Amíg szegények vannak köztünk, nem ringathatjuk magunkat a kényelmünk illúziójában, nem ülhetünk nyugodtan a kényelmes lakásunkban, a terített asztalunknál, autóval, nyaralóval a hátunk mögött.

A püspök elismeri, egyelőre nem látszik a bevándorlás vége, ő is tudja, bőven van utánpótlás. Éppen ezért azt mondja,

szedjük össze magunkat és gondoljuk végig, hogy egész egyszerűen nem tartható a mi luxus életvitelünk. Milyen alapon mondjuk, hogy nekünk ehhez a kényelemhez jogunk van, másoknak meg nincs?

Beer Miklós emlékeztet rá, hogy amikor a kilencvenes évek elején járni kezdtek Kárpátaljára, nem akarta elhinni, hogy „az emberek ott napi egy német márkából élnek. Ennyi pénz elég volt az életben maradáshoz. Ez kis túlzással, a mai napig így van.

Mi mindig csak Nyugatra tekintünk, mint az a gyerek, aki a tornasor közepén állva csak a magasak felé fordul irigykedve. Az olyan természetes, ha egy orvos elmegy tőlünk Nyugatra hatszor annyit keresni. De ha hozzánk jönne valaki? Az maradjon csak otthon? Nekünk ebben a tornasorban a legutolsót kellene figyelnünk. Benne ugyanis a mindent teremtő Isten van közöttünk.

A menekültek és a terroristák egybemosása kapcsán (ld. a legújabb kormányzati propaganda – a szerk.) sem rejti véka alá különvéleményét a váci püspök. Szerinte egy katolikus pap nem fogadhatja el azt a sokszor hallott érvelést, hogy azért nem fogadunk be bevándorlókat,

mert veszélybe kerül a vallásunk és a kultúránk, és különben is, az iszlám az eredeténél fogva uralkodni akar. Nem toleráns, nem integrálódik.

A politikai megosztottságról

Beer Miklós a vallási és politikai vezetők felelősségének hangsúlyozása után arra is figyelmeztet, hogy a valódi keresztény, mint mindent a Földön, a menekültkérdést is az örök élet távlatából, Jézus tanítása alapján nézi.

Komolyan vesszük-e Jézus szavait, amikor arról az emberről beszél, aki egyre nagyobb csűrökbe gyűjti a termést: te szerencsétlen, még az éjjel számon kérik rajtad a lelkedet. Kié lesz, amit gyűjtöttél? Ha fékezni akarjuk a bevándorlást, akkor ezeket az egyre nagyobb csűröket ne itt építsük fel, hanem ott, ahol lényegesen nagyobb a szegénység. És ne morzsákat szórjunk az éhezőknek.

Az ország politikai megosztottságáról úgy véli, tisztában van azzal, hogy „aki békéltetni akar, jobbról, balról is kap pofonokat”. Mégis azt mondja,

az öntelt gőgből ki kell lépni. Olyan gyönyörűek Szent Pál szavai, amikor azt mondja, Jézus Krisztusban Isten kiengesztelődött a világgal. Az ellenségeskedést megszüntette és a válaszfalakat ledöntötte.

A gazdagságról, mulandóságról

Az életrajzi elemeket sem nélkülöző interjúkötetben Beer Miklós többször visszatér oda, hogy ez a világ elmúlik.

A történelem folyamatában az egymást követő nemzedékek átadják a helyüket egymásnak, csak egy illúzió, hogy milyen fontos a fizetésünk nagysága, meg a félre tett pénzünk.

Sokszor mondta már szentmisén a híveknek: gondolkodjanak el, hogy ahol ülnek, ott ültek a nagyszüleik, dédszülei, és Isten segítségével ott fognak ülni az unokáik, dédunokáik.

Egy lehelet az életünk, és nem tudjuk sem a napot, sem az órát, mikor ér véget. Ennek a térhez és időhöz kötött világnak egyszer vége lesz.

Az egyháznak Isten szabadító szeretetét, az örök élet üzenetét úgy kell hirdetnie, hogy a napi gondokkal küzdő emberekkel vállal sorsközösséget. Nemcsak szavakban, hanem tettekben is.

És ne felejtsük el, az egyház mi magunk vagyunk.

Az adminisztratív keresztényekről

Az adminisztratív kereszténység jelzőt Beer Miklós arra érti, amikor valaki csak azért kereszteli meg a gyerekét, mert ez a szokás. Sokan esküvőt is csak azért tartanak templomban, mert ott jobban mutat. Szoktak egyházi temetést is kérni, mert biztos, ami biztos. Az adminisztratív keresztény talán a nagyobb ünnepeken a misére is elmegy, mert úgy illik. Egyiket sem belső meggyőződésből, hanem csak megszokásból teszi.

Ez a gondolkodás valami nagyon halvány mélysége a hitnek.

A püspök azt mondja, ma inkább a vallásosság dominál, nem az élő hit. Ide sorolja azt is, ha valaki betű szerint minden előírást megtart – lélek nélkül.

Minden vasárnap ott van a templomban, tartja az első péntekeket, naponta ötször imádkozik, a külső formákat hibátlanul betartja, de valami egészen fontos, a hitből fakadó szeretet hiányzik belőle. Mai keresztény életünk nagy próbája, hogy eljutunk-e idáig.

A hit bizonyítéka a tettekben nyilvánul meg. Szerinte a tettekkel kell keresni az Úristen akaratát.

Ami az önzetlen jóság és a szeretet.

Budapest, 2012. szeptember 20.
Budai László, a Misszió Tours vezetője (b) Beer Miklós váci megyés püspök (b2) és Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára (j) részt vesz a Szent Istvánról elnevezett I. osztályú vasúti kocsiban tartott sajtótájékoztatón a Nyugati pályaudvaron 2012. szeptember 20-án. A kocsi a jövő évben a lengyelországi Czestochowába és a csíksomlyói pünkösdi búcsúba tartó zarándokvonat része lesz. Balra Tímár Sándor Asztrik szerzetes.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A cölibátusról, gyerekes félelmekről

Beer Miklós a cölibátus ügyében is elmozdulna, mondván, nem kellene az egyháznak minden esetben a nőtlenséghez kötnie a liturgiavezetést, a lelkipásztori szolgálatot.

Hagyjuk, hogy ez a Jóisten személyre szóló ajándéka legyen. (…) Hagyjuk a Jóistenre, kinek adja meg a nőtlenség karizmáját, de ne ez legyen szinte az egyetlen feltétele annak, hogy valaki odaállhasson az oltárhoz.

Neki van két diakónusa, mindketten házas emberek, mindketten papok szeretnének lenni. Ezt megírták Rómának, ahonnan a választ már ő kapta. Figyelmeztették, hogy nem elég kimerítő a teológiai oktatás, hiszen illene tudni, papok csak nőtlen férfiak lehetnek. Ezt pofonnak érezte. Szerinte a papság létszámának csökkenése is az Úristen szelíd figyelmeztetése,

hogy rádöbbenjünk: a keresztség az igazán nagy érték. Ahogy Pál apostol írta: a szolgálatok különfélék, de mindannyian Krisztus titokzatos testét alkotjuk. A hitben való elköteleződést kell tehát felértékelnünk, ami mindenkinek a karizmája. Rá kell döbbennünk, hogy a nőtlenségnél sokkal fontosabb a felnőtt, érett hit. A lelkes elköteleződés és a rátermettség a közösségvezetésre.

Fontos megtartani a szerzetesi intézményt, a cölibátust, de ez utóbbit értékként, szabadon választott módon, nem kényszerpályán. Beer Miklós példának a görög katolikus papokat hozza, akik házasodhatnak. Másképp miséznek, de miséjük, gyóntatásuk érvényes a római katolikusok számára. A püspök gyerekes félelemnek nevezi, amikor azt kérdik tőle, mi lesz, ha ezt a katolikus hagyományt is feladják, olyanok lesznek, mint a protestánsok?” Ilyenkor visszakérdez: tényleg ez a legfontosabb katolikus hagyomány? Nem sokkal nagyobb érték a közösségi élet, a testvéri szeretet, a karitatív segítségnyújtás, a családok közössége, a nevelés?

Fogamzásgátlás – a papok ebbe ne szóljanak bele

A kérdésre, nem segítené-e az abortusz elleni küzdelmet, ha az egyház engedékenyebb lenne a fogamzásgátlás terén, Beer Miklós úgy válaszol: „Nem tudom azt mondani, hogy van egy biztos recept. Az irányok ismertek. Az egyik ilyen irány, igazság, hogy a megfogant élet már emberi élet. Teljesen önkényes, hibás arról beszélni, hány hetes korától tekinthető embernek a magzat. Szerinte ellentmondás, hogy ma másról se hallani, mint a jogokról, például a gyerekek jogairól, de közben a legvédtelenebb, a magzat jogát elveszik az élettől.

A fogamzásgátlás kérdése egyházunkban ingoványos terület (…). Merem mondani a kérdésre, amit egykori drága tanárom, Gál Feri bácsi is mondott: mi, papok, ebbe ne szóljunk bele. Bízzuk ezt a házaspárra. Azt hiszem, a felelős családtervezés ott van az Úristen tervében. (….) Okoskodónak tűnik a számomra, hogy mi mindent előírunk. Óvatosan hozom ide Jézus szavait, aki a vallási előírásokkal kapcsolatban mondta ezt: megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Az emberi szabályokhoz ragaszkodtok, de az Isten törvényét elhanyagoljátok.

Eutanázia – olykor vállalni kell

A váci püspök az eutanáziáról úgy véli, mindenkinek az életében vannak olyan helyzetek, amikor meg kell kínlódni egy döntést. Amikor nem spórolható meg a kínlódás.

Ahogy nincs egyértelmű, mindenkire egyformán érvényes recept a fogamzásgátlás, pontosabban a családtervezés esetében, ugyanígy nincs akkor sem, amikor a halálról, a szenvedésről beszélünk.

Beer Miklós a könyvben elárulja, egy kedves aneszteziológus barátja sokszor hívta éjszaka a kórházból, hogy megkérdezze, nem tudna-e bemenni hozzá. Az orvos egyedül volt, neki kellett eldöntenie, leveszi-e a gépről a beteget, vagy sem. Bement, beszélgettek, imádkoztak.

Ilyenkor mindig felmerült: van-e még akárcsak egy hajszálnyi esély is az életre?

Ez borzasztó nehéz döntés. Volt, amikor ő is csak azt tudta mondani, a családtagok már elbúcsúztak tőle, vállalni kell, már nincs tovább. Kulcskérdés, honnan közelítünk. A püspök csodálatosnak tartja a hospice-szolgálatot, amikor nem hagyják magára a beteget, mellette vannak, fogják a kezét, imádkoznak vele. Azt gondolja, ha a család ott van a betegágy mellett a szeretetével, imáival, ha az Úristennek megköszönik a beteg az életét, akkor megadatik, hogy tudják, mikor kell elengedni őt.

Erről is beszél a váci megyéspüspök A Szeressek ott, ahol gyűlölnek című interjúkötetben, amelyet karácsony alkalmából jelent meg, de információink hamarosan újra kell nyomni. Beer Miklós a kötetben felidézi élete meghatározó, személyes élményeit, találkozásait és válaszol arra is, miért érzi közel magához Ferenc pápát és Assisi Szent Ferencet – akinek imájából a könyv címét is kölcsönözte.

A püspök korábban a hirado.hu-nak azt mondta, megnyugtatja, hogy a szentatyát „marxista pápának” titulálják, és tulajdonképpen büszke rá, hogy őt baloldalinak, a „mi Ferenc pápánknak” tartják. Akkor úgy vélte: csak azok nevezik így, akik hitélmény nélkül, csak saját fogalmaikkal tudnak manipulálni. A dolog nem zavarja, bár ő az elesettekkel, a szegénységgel, a szociális problémákkal nem a proletár internacionalizmus, hanem a jézusi modell alapján foglalkozik.

Orbán alkalmasságáról, baloldali szélhámosságról

A baloldali lapok, rádiók addig szeretik, amíg azt mondja, egyáltalán nincs kibékülve a miniszterelnök egyes döntéseivel – mondta.

Az óriásplakát-kampányt például valóban nagyon rossznak tartottam, azt az egészet valószínűleg rossz tanácsadó találta ki.

Ha már megkérdezi, találunk-e a jelenlegi miniszterelnöknél alkalmasabb embert az ország vezetésére, mindjárt nem jó fiú. Szerinte a keresztény identitás lakmuszpapírja, miként állnak a menekültek és a cigányság ügyéhez.

A cigánykérdésnél és a menekültekénél ugyanaz a csapda. Azonnal ezer okot fel tudunk sorolni, hogy miért nincs közünk hozzájuk. Előbbinél: mert megloptak, mert lusták, mert piszkosak, mert primitívek, mert élhetetlenek. A migránsok pedig biztos terroristák, iszlamisták, más a kultúrájuk, nem is akarnak integrálódni, át akarják venni Európát… Ezer ok, hogy miért nincs közünk hozzájuk…

A püspök megérti, amikor a templomba járó emberek, a papok nagyobbik része, de akár a nem hívő, jó szándékú emberek többsége is úgy gondolkodik, hogy „nem akar kígyót melengetni a keblén”, nem akar újabb gondot.

Csak hát fel kell tenni a kérdést: akkor mitől is vagyunk keresztények? Miről is szólt Jézus élete? Ferenc pápa legtöbbet használt kifejezése a kilépés. Lépjetek ki! Ami azt is jelenti, hogy nyissatok ajtót! Olyan szépen képszerű a szentatya egy másik megfogalmazása is, ami szintén ide kapcsolódik: nem halljátok, hogy Jézus kopogtat az ajtón?… De belülről!… És azt mondja, engedjetek már ki!

Szerinte szélhámosság, hogy a baloldali politikusok, újságírók szerint a kormány semmit nem csinál a migránsokkal, bezzeg ők, enni és inni vittek nekik. Mindez a kameráknak szól, meg annak, hogy borsot törjenek a kormány orra alá.

Arra gondolnak, milyen jó emberek, csak, mondjuk, eközben nem állnak szóba a szomszédjukkal. (…) Arról nem is beszélve, hogy a más meggyőződés, politikai gondolkodás szerint élőket kifejezetten utálják.

A püspök szerint Jézus valóban elvárja, hogy segítsünk, de ezt főleg saját környezetünkre kell érteni, semmiképpen sem úgy, ahogy azt némelyek álságosan, puszta marketingfogásból teszik.

Mint az a politikus, aki befogadott egy családot egy éjszakára. És odaadta nekik a fürdőszobáját. Az egyiket…

Fotó: MTI/Komka Péter
Fotó: MTI/Komka Péter

Van nagyobb veszély a muszlimoknál

Nem véletlenül élünk ott, ahol élünk, ott és azokkal kell keresztényeknek lennünk, ahol és akikkel találkozunk. A családban, a munkahelyen, az utcán, bármilyen kapcsolatunkban – mondta a püspök, jelezve, menekültügyben az állam intézményeinek kell segíteniük.

Le a kalappal a rendőrök előtt, csodálom, ahogy fegyelmezettek tudtak maradni heteken keresztül. Jó volt, hogy ott voltak a máltaiak, a karitászosaink, de szervezetileg, és nem egyéni akciókkal. Majd amikor odáig jut a bevándorlás, hogy itt maradnak Magyarországon, regisztráltak, azonosították magukat, és eldöntötték, itt akarnak élni, akkor kell egyénileg segíteni. Erre viszont fel kell készülni!

Szerinte a muszlimoknál nagyobb veszélyt jelent a Charlie Hebdo-féle liberális, ateista szellemiség.

Sokkal távolabb van tőlünk a gondolatvilágunkat tekintve, és sokkal aljasabb, mint az a muszlim, aki naponta imádkozik és a Korán szerint akar élni.

A püspök nagy bajnak nevezte már korábban is, hogy a muszlimokat sokan a terroristákkal azonosítják. Szerinte ugyanis sokkal szebb lenne a világ, ha a muszlimok a Korán, a keresztények a Szentírás szerint élnének. Borzasztónak tartja Magyarország megosztottságát is.

„Legyen szó a cigány- vagy a menekültkérdésről, de bármi másról.”

Fontos lenne kilépni a lövészárokból, felhagyni az egymásra mutogatással. A keresztényeknek ebből a szempontból is félreérthetetlen Jézus magatartása. Szent Pál szerint Jézus Krisztusban Isten kiengesztelődött a világgal.

„Az ellenségeskedést megszüntette és a válaszfalakat ledöntötte. Jézus odaáldozta az életét, hogy kapcsolat legyen az Úristen és az ember, ember és ember között.”

Beer Miklós félreérthetetlennek tartja a jézusi példát, és küzdelemnek, hogy Jézus és a Szentírás tanítását, amely minden “élethelyzetre világos és egyértelmű útmutatást ad, itt és most, a mi életünkben érvényre juttassuk.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.