Belföld

Vajna 6,72 milliárdot kapott az államtól a TV2 megvételéhez

A Szijjártó Péter külgazdasági miniszter által felügyelt Eximbank adta a hitelt, amit a Külügy tagad, ők nem tudnak róla, hogy közpénz csorgott volna a TV2-be.

A Válasz.hu az információját igazoló okiratot a cégbíróságon találta meg. Előzőleg a kormány és az Eximbank hetekig nem árulta el, hogy az állami pénzintézet adott-e hitelt, és ha igen, mennyit Andy Vajnának a TV2 megszerzésére. Egy hete Szijjártó Péter, a bankot felügyelő külgazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt azt mondta:

az Eximbank semmilyen médiavásárlást nem finanszírozott közpénzhez köthetően.

A Válasz.hu ennek dacára azt írja, hogy az Eximbank igenis finanszírozott médiavásárlást, november 27-én kötötte meg kölcsönszerződését Vajna cégével, a Magyar Broadcasting Co. Kft.-vel. A pénzintézet 21 millió euró (6,72 milliárd forint) „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” nyújtott „a TV2 Média Csoport Kft. 100 százalékos üzletrészének tulajdonjoga megszerzésének finanszírozása céljából”.

Ahhoz, hogy a bank zálogjogosultságát bejegyezzék a cégbíróságon, a Fővárosi Törvényszéknek is el kellett küldeni a bank és a Vajna-cég közötti zálogszerződést, tehát a fenti információkat már nyilvános dokumentumok bizonyítják, ezért a portál különösen érthetetlennek tartja az eddigi titkolózást.

Nem, nem és nem volt médiavásárlás

A nap folyamán a Külgazdasági és Külügyminisztérium is közleményt küldött, amiben Szijjártó november 27-i sajtótájékoztatóját idézik. Ebben Szijjártó megígéri, hogy tényekkel reagál a vádakra. Az egyik ilyen, hogy csak 20 milliárd forint feletti hitelszerződések esetén kell neki alapítói döntést hozni. De médiavásárlással kapcsolatos ilyen döntést ő nem hozott.

Az ez alatti értékű hitelszerződésekről viszont a bank igazgatósága dönt, ez szerinte nem politikai döntés, neki nincs beleszólása ebbe. Az Eximbank természetéről azt mondta akkor, hogy az 2014 eleje óta adhat hitelt belföldi cégnek is, sőt “adhat olyan hitelt, ahol érintett a közpénz”. Hozzátette,

Ezt kamat-kiegyenlítésnek hívják, mert ez azt jelenti, hogy kedvezményes kamatozású hitelt ad, ez a költségvetés számára, a kamatkiegyenlítés miatt, költséget jelent. Meg adhat olyan hitelt, ami teljesen piaci alapú, teljesen piaci árazású, és semmi köze nincsen semmiféle közpénzhez.

Végül azt mondta Szijjártó, a felmerült kérdések miatt megkérdezte az Eximbank igazgatóságát, jött-e hiteligénylés médiavásárlásra, ami közpénzt érint. “A válasz az volt, hogy nem” – tette hozzá.

Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk a KKM-től. Az alábbi részt kifogásolták, változtatás nélkül közöljük, Szijjártó miniszter szavai:

“Most amikor felmerültek ezek a kérdések a részetekről, én egy kérdést fogalmaztam meg az Eximbank igazgatósága felé, de úgy, hogy ne sértsem meg a bank irányítására vonatkozó szabályokat, és ne is avatkozzak bele a bank működésébe. Én azt kérdeztem meg, hogy jött-e olyan hiteligénylés médiavásárlásra, ami érint közpénzt. Magyarul, kedvezményes hitel vonatkozású. A válasz az volt, hogy nem. Hogy ezentúl piaci alapon, piaci árazással, milyen döntések születnek az Eximbankban, az meg nem az én dolgom.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik