Belföld

Hóman-szobor: „a múlt nem szabad, hogy meghatározzon bennünket”

Hóman Bálint (Hóman Bálint)
Hóman Bálint (Hóman Bálint)
De mindig útmutatással kell szolgálnia – mondta az amerikai külügyi helyettes államtitkár a szoborállításról szóló budapesti konferencián.

„Sem az Egyesült Államok, sem más kormányok vagy aggódók szerte a világból nem diktálják, és nem is diktálhatják Magyarországnak, hogyan interpretálja a múltját” – mondta Robert Berschinski, az Egyesült Államok demokráciáért és emberi jogokért felelős külügyi helyettes államtitkára Budapesten. A kormánytisztviselő a Political Capital konferenciáján szólalt fel, melynek témája Hóman Bálint politikai tevékenysége és antiszemitizmusa.

Tiszteletre alapvetően méltatlan

Berschinski azt mondta: a terrorizmus veszélye megalapozott félelmet hoz magával, a jobb életre vágyó emberek nagy száma azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elnyomja a bennünk lévő könyörületességet. Ez azt is magával hozta, hogy ismét elfogadhatóvá vált az olyan nyilvános beszéd, ami történelmünk sötétebb napjaira volt jellemző. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyre többen követelnek változást abban, ahogy az amerikai rendőrök a kisebbségi közösségeket kezelik, és követelik, hogy változzon meg azoknak az épületeknek, egyetemi központoknak a neve, melyeket olyan történelmi alakokról neveztek el, akiknek szerepük volt a rabszolgaságban és a szegregációban.

A múlt nem szabad, hogy meghatározzon bennünket, viszont mindig útmutatással kell szolgálnia – jelentette ki a helyettes államtitkár, aki elismerte, hogy Hóman Bálint fontos alakja volt Székesfehérvár fejlődésének. Vezéralakja volt viszont olyan antiszemita törvények meghozatalának is, melyek a magyar zsidóságot megfosztották jogaitól, és támogatta a deportálásokat is. „Egy tiszteletre alapvetően méltatlan embernek kívánnak emléket állítani” – mondta Berschinski, biztató fejleménynek nevezve, hogy Székesfehérvár polgármestere arra kérte a szobrot állító alapítványt, hogy fizesse vissza a várostól és a kormánytól kapott pénzeket.

Hogy Hóman Bálint szobra megépül-e, az olyan kérdés, amit a magyaroknak kell eldönteniük, „annyit megtehetünk azonban, hogy felhívjuk Magyarország kormányát: kategorikusan jelentse ki, hogy Hóman Bálintnak soha nem jön létre emlékműve” – mondta a helyettes államtitkár.

A kettős beszéd ellen

A konferencián felszólalt Ilan Mor izraeli nagykövet is, aki a VS beszámolója szerint „végtelen történetnek” nevezte az antiszemita megnyilvánulások körüli botrányokat. A diplomata szerint ezek a jelenségek időről időre megjelennek Magyarországon, ez így volt azelőtt is, hogy Magyarországra érkezett és valószínűleg azután is folytatódni fog, hogy távozik – mondta. Hozzátette, hogy nem maradnak csöndben egy ilyen esetben sem.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleményt adott ki a Hóman-szobor ügyében, melyben azt írják: magyar állampolgárokként tiltakoznak az ellen, hogy az országban emléktáblát kapjanak olyan történelmi személyiségek, akik „nyíltan antiszemita, nácibarát nézeteikkel felelősek voltak a magyarországi zsidók megalázásában, kirablásában és elpusztításában, valamint felelősek voltak Magyarország II. világháborús veszteségeiért, hazánk lerombolásáért”.

A Mazsihisz a döntéshozókat arra figyelmeztette, hogy a nem egyértelmű megfogalmazások, tevékenységek, a kettős beszéd a szélsőséges eszmék terjedésének adnak táptalajt és rendkívüli módon csökkentik hazánk nemzetközi reputációját. „Érdekeltek vagyunk a tiszta, egyenes beszédben, amibe nem fér bele egy szobor megvalósításának pénzügyi támogatása mellett a szobortól való elhatárolódás” – közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik